Az alkoholmentes szegmens, ami az alkoholmentes lagereket és radlereket is tartalmazza, az elmúlt 10 évben jelentős növekedést mutatott.
Nem vesznek részt a vasárnapi zárva tartás elleni népszavazáson a kiskerláncok.
A külföldi tulajdonban lévő nagyobb üzletláncokat is megkereste a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), hogy csatlakozzanak a vasárnapi zárva tartás ellen szervezett népszavazáshoz. Dávid Ferenc a VOSZ főtitkára elmondta, hogy az üzletláncoktól nem kapták meg a remélt támogatást, ugyanakkor melléjük állt a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége és a Liga szervezetek is írja a Napi Gazdaság.
A lap kérdésére Fodor Attila a CBA kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a magyar tulajdonban lévő üzletláncok a Reál, a Coop és a CBA kezdettől fogva a vasárnapi zárva tartás mellett foglaltak állást, így tőlük sem meglepetés, hogy elutasították a VOSZ megkeresését.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) tagjai úgy látják, hogy mára részben pártpolitikai üggyé is vált a vasárnapi zárva tartás kérdése, ezért a tagvállalkozásoknak az az egységes állásfoglalásuk, hogy a pártpolitikai jellegű lépésektől távol tartják magukat, a fennállásuk óta folytatott gyakorlatuknak megfelelően.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








