Foghíjas polcokkal és átmeneti készlethiánnyal szembesülhetnek az Aldi vásárlói az üzletekben
Hatalmas mértékben tisztul a budapesti húspiac - írja a Napi Gazdaság hétfői számában.
A lap írása szerint több húsféléből is hiány alakult ki az utóbbi hetekben a budapesti piacokon, szakértők szerint ennek hátterében a feketegazdaság visszaszorítása áll.
Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke a lapnak elmondta, tagjaik közül néhányan érzékelték, hogy az általuk előállított friss hús iránt megnőtt a kereslet a budapesti régióban. Szerinte ez különösen annak fényében kedvező fejlemény, hogy korábban a tisztességes húsipari vállalatok szinte képtelenek voltak termékeiket értesíteni a régióban.
A szövetség véleménye szerint ebben jelentős szerepe van a pénztárgépek online bekötésének, és annak, hogy az elmúlt időszakban a hatóságok szigorították a budapesti, illetve a főváros környéki hús nagy- és kiskereskedelmi egységek, hűtőházak, kisebb gyártó üzemek ellenőrzését. Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER)hatásáról egyelőre korai lenne nyilatkozni, hiszen ez gyakorlatilag tesztüzemi rendszerben működik - tette hozzá Éder Tamás.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






