13 °C Budapest

Ez a cég bukhatja a legnagyobbat a vasárnapi zárva tartással

2015. január 15. 05:58

A hazai házhoz szállítós piac emblematikus szereplője, a Family Frost lehet a legnagyobb vesztese, ha március közepétől már kiszállítani sem lehet vasárnaponként az élelmiszereket. Ha általános érvényű lesz az NGM legfrissebb állásfoglalása, akár több magyar település is mozgóbolt nélkül maradhat.

A sajtóban megjelent hírekre reagálva nemrég állásfoglalást tett közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). E szerint az online vagy egyéb formában leadott megrendeléseket sem lehet vasárnap kiszállítani:

Az NGM értelmezése szerint a törvény hatálya a kiskereskedelmi tevékenységre vonatkozik, ezalatt pedig termékek forgalmazását, valamint az ezzel összefüggő szolgáltatások nyújtását kell érteni - így például az áruk összekészítését és kiszállítását is.

Mint írták, a törvény nem határozza meg a kivételek körében az online rendelés utáni kiszállítást, csak az úgynevezett kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenységet. A rendelés utáni kiszállítás tehát nem tartozik a kivételek körébe, csak az a szállítás, ami ahhoz kell, hogy az üzlet nyitvatartási időben működni tudjon.

Az NGM friss állásfoglalása természetesen több, az online megoldások felé (is) nyitó multit meglepetésként ért. Ezzel ugyanis bezárult az a kiskapu, amivel vasárnaponként is biztosíthatnák szolgáltatásaikat a kereskedők. A Tesco például nemrég úgy nyilatkozott:

Egyelőre megpróbáljuk felmérni, hogy mit enged a törvény, és mit nem. Elég egyértelműen azt látjuk, hogy a vasárnapi házhoz szállítás teljesen elterjedt Magyarországon rengeteg termék értékesítésénél

- mondta rendhagyó videóüzenetében Nigel Jones, a Tesco magyarországi vezérigazgatója.

A sajtóban több kiskapu is megjelent, amelyekkel elvileg ki lehet játszani a rendszert. Az egyik, hogy jogilag mi bízunk meg egy fuvarozócéget, amely elhozza a kereskedő által egy raktárba lepakolt árut, és minden legális lesz. Azaz ha a Tesco honlapján feltüntetett fuvarozócégek egyikét mi keressük meg, az jogilag más, mintha maga a kereskedőlánc tenné ezt.

Bár a vasárnapi házhoz szállítás lehetősége kapcsán eddig többnyire csak a Tesco hangját lehetett hallani - a G-Roby legutóbb úgy nyilatkozott, az elmúlt 14 évben sem szállítottak házhoz vasárnap -, mégis a legnagyobb érvágást valószínűleg az olyan, kifejezetten erre a piacra szakosodott vállalkozásoknak okozza majd az intézkedés, mint a Family Frost Kft.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A cég 19 depóval és több mint 300 mozgóbolttal van jelen a magyar piacon; a Pénzcentrum értesülései szerint a forgalom mintegy 25 százaléka vasárnaponként generálódik.

Félix Miklós, a Family Frost Kft. ügyvezető igazgatója a Pénzcentrum megkeresésére elmondta:

Az NGM állásfoglalása szerinti házhoz szállítás kategóriáját jelenleg is vizsgálják jogászaink; csak a szakvélemény birtokában tudunk majd arról beszélni, hogy a továbbiakban is fenn tudjuk-e tartani szolgáltatásainkat vasárnaponként.

Az ügyvezető meglátása szerint amennyiben a tárca állásfoglalása általános érvényű, az a Family Frost jövedelmezőségét és így természetesen munkavállalóikat is igen negatívan érintené. Bár Félix Miklós prognózisa szerint ez esetben sem lenne elbocsájtásokra, illetve a szolgáltatási terület drasztikus csökkentésére szükség, azonban a munkaerő-átcsoportosítást, valamint bércsökkentést már nehezen kerülhetnék el. Az ügyvezető meglátása szerint mindemellett rengeteg fogyasztónak is kellemetlen lenne az intézkedés.

A cég sárga autói - és szignálja - sok olyan magyar településen megfordulnak, ahol más lehetőség egyáltalán nincs a vásárlásra. A mozgóboltban nemcsak jégkrémet, hanem fagyasztott élelmiszereket is árulnak.

Egyelőre azonban semmi sem biztos, hiszen van egy újabb csavar is a történetben. Sajtóértesülések szerint ugyanis az NGM-ben is áll a bál az állásfoglalás miatt. A tárcánál elvileg jelenleg is nyomozzák, ki közölte mindezt, mivel arról házon belül is az a vélemény, hogy végrehajthatatlan.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem