Ki ne örülne, ha harmadáron juthatna ugyanahhoz a minőséghez?
Új címkékkel és tájékoztató táblákkal találkozhatunk a boltokban. December 13-án hatályba lép ugyanis az az uniós rendelet, amely egységesen szabályozza az élelmiszereken található jelzéseket, feliratokat. A cél, hogy ne lehessen megvezetni a vásárlókat.
Szombattól már hivatalosan is kötelezővé válik az élelmiszerek újfajta címkézése. Az elmúlt hetekben már lehetett látni a készülődés jeleit, sok terméken például már megtalálhatóak voltak a kiemelt allergén információk. Az új rendelet célja az, hogy ne lehessen félrevezetni a fogyasztókat. Nagyon fontos eleme így az olvashatóság.
A termékek tápértékét is jelölni kell majd, de ez csak 2016 decemberétől lesz kötelező.
Ez egyszerű az előrecsomagolt termékeknél. Bonyolultabb a helyzet azonban abban az esetben, ha felvágottat szeleteltetünk a hentespultnál. Mivel az előre nem csomagolt élelmiszereknél is érvényes lesz a szabályozás, akkor kapjuk majd meg szóban a szükséges információt, amikor a szemünk előtt csomagolják az élelmiszert. Vagy épp kihelyezett tájékoztató füzetekből, táblagépekről, esetleg a mérleg információi alapján tájékozódhatunk.
KATTINTS! Orbán: azért kell fizetni, hogy kevesebbet fizessünk
Régóta készülnek a boltok
A SPAR a Földművelésügyi Minisztériummal, illetve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal folyamatosan egyeztetve több, mint egy éve készül az átállásra. Felülvizsgálták sajátmárkás csomagolt termékeiket, és ahol szükséges volt, gondoskodtak a már megfelelő információtartalmú csomagolás legyártásáról. Ugyanígy az Auchannak is csak a sajátmárkás termékeken kellett csomagolást váltani. Az előre nem csomagolt termékeknél pedig, azaz a lédig, kimért termékek esetében minden adatot be kellett folyamatosan kérniük írásos formában, hogy a vásárlók rendelkezésére tudják majd azokat bocsátani.
- mondta el a Pénzcentrumnak Fehér István, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A SPAR-nál a polcokon található árjelző cédulákról is lehet tájékozódni, ezen számok formájában láthatók az allergének, a hivatalos jelölés szerint:
- 1.Glutént tartalmazó gabonafélék (azaz búza, rozs, árpa, zab, tönkölybúza, kamut, illetve hibridizált fajtái) és a belőlük készült termékek
- 2.Rákfélék és a belőlük készült termékek
- 3.Tojás és a belőle készült termékek
- 4.Hal és a belőle készült termékek
- 5.Földimogyoró és a belőle készült termékek
- 6.Szójabab és a belőle készült termékek
- 7.Tej és az abból készült termékek (beleértve a laktózt)
- 8.Diófélék, azaz mandula, mogyoró, dió, kesudió, pekándió, brazil dió, pisztácia, makadámia vagy queenslandi dió
- 9.Zeller és a belőle készült termékek
- 10.Mustár és a belőle készült termékek
- 11.Szezámmag és a belőle készült termékek
- 12.Kén-dioxid és bizonyos szulfitok
- 13.Csillagfürt és a belőle készült termékek
- 14.Puhatestűek és a belőlük készült termékek

Azaz például egy szalagos fánk árcéduláján szerepelnie kell az 1,3,7 jelzésnek. De ez a paraszt kenyér például tartalmaz glutént, szóját(!) és tejet.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Magán a terméken más színnel, vagy vastagított betűkkel kell kiemelni az allergéneket, például így:

KATTINTS! Így spórolj karácsonykor: 500 forintból vacsorát
Az, hogy meddig találkozhatunk a boltokban régi címkéjű termékekkel, sok tényezőtől függ. Mekkora a forgalom, mekkora a felhalmozott készlet abból az adott termékből, illetve:
- tájékoztatta a Pénzcentrumot Gál Judit, az Auchan Magyarország kommunikációs igazgatója. A rendelet hatálybalépésétől számítva minimum három év áll a vállalkozások rendelkezése, így addig még előfordulhatnak régi címkék.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







