16 °C Budapest

Te is ilyen tálban mikrózod az ételt? Rákkeltő is lehet

Pénzcentrum
2014. október 7. 06:00

Ma már minden palackon és műanyagon kötelezően szerepel egy jelzés, ami megmutatja, milyen anyagból készült, illetve, hogy újrahasznosítható-e. Nem figyeljük őket, pedig egészségünkre is káros lehet, ha olyat használunk otthon, amilyet nem kéne.

Az Eurostat adatai szerint a keletkezett hulladéknak mindössze a 8 százaléka kerül újrahasznosításra, csak 1 százalék komposztálódik, a többi pedig a már meglévő szeméttengert gyarapítja. Az újrahasznosítás hiánya nem feltétlenül emberi mulasztás eredménye: sok műanyagot a szelektív hulladékgyűjtőbe dobunk annak ellenére, hogy nem újrahasznosíthatóak.

Hét kategóriát különböztetünk meg, ezeket számokkal és általában a betűmozaikkal is jelölik a műanyag termékeken, ezek segítenek eligazodni abban, újrahasznosítható-e az adott termék - mondta el a Pénzcentrum megkeresésére Graczka Sylvia, a fenntarthatóságért és fogyasztói tudatosságért dolgozó Humusz Szövetség elnöke. A hét kategória mindegyikéről elmondható, hogy egészségre káros anyagok oldódnak ki belőlük hő hatására, ezért nem ajánlott hőhatásnak kitenni őket.

01 PET (polietilén-tereftalát)

  • például: ásványvizes palackok
  • nem tartalmaznak mérgező anyagokat
  • újrahasznosíthatóak
  • aromát megtartja, így ha utántöltjük az üdítős palackot vízzel, sokszor érezzük az eredeti ízt

02 HDPE (nagysűrűségű polietilén)

  • például: kozmetikai termékek flakonjai
  • vannak bennük káros adalékanyagok, például króm tartalmú anyag, vagy nikkel tartalmú fényvédőszer
  • újrahasznosítható

03 PVC (polivinil-klorid)

  • például: zsugorfólia - fólia egy joghurtitalon, padlóborítás, vagy a műanyagcsövek egy épületben
  • klórtartalmú, tehát már alapból káros anyagokat tartalmaz
  • égésterméke az egészségre nagyon káros, az égetés során keletkező dioxinok már egész kis mennyiségben is súlyos károkat okoznak, így például születési rendellenességeket és rákot
  • nem hasznosítják újra

04 LDPE (kissűrűségű polietilén)

  • például: nejlonzacskó - de nem a biológiailag lebomló, amit arról ismerni fel, hogy drágább. A közismert biológiailag lebomló használatával sem teszünk jót a környezetünknek, mert azok valójában ugyanúgy műanyagból vannak, csak különböző nehézfém katalizátoranyagok segítik a fény hatására történő bomlást, amik ugyan eltűnnek a szemünk elől, de láthatatlanul benn maradnak a talajban, azaz a szennyezés ugyanúgy megtörténik.
  • vannak bennük káros adalékanyagok, például króm tartalmú anyag, vagy nikkel tartalmú fényvédőszer, mérgező antioxidánsok, rákkeltő égésgátlók
  • újrahasznosítható

05 PP (polipropilén)

  • például: joghurtos, margarinos dobozok
  • újrahasznosítható

06 PS (polistirol)

  • például: habtálca, cumisüveg
  • a gyártási alapanyag már alapból mérgező: ettől még élelmiszer kerül rá

07 Egyéb műanyag

  • polikarbonátok, ABS és PBT nevű műanyagok, például: műanyag háztartási eszközök, konnektorok, CD, vagy napszemüveglencse
  • lakossági szinten nem megoldható a gyűjtése, így ez nem újrahasznosítható Magyarországon
Ha kis háromszöget találunk a műanyagon, az elméletben azt jelenti, újrahasznosítható, de arról csak a közszolgáltatóknál kapunk információt, hogy az ország adott régiójában mit gyűjtenek ténylegesen ezek közül szelektíven. Bár akad olyan helyzet is, amikor hiába újrahasznosítható maga a palack, a rajta lévő zsugorfólia miatt az újrahasznosíthatás nem végezhető gazdaságosan, ráadásul mivel PVC, ezért még a környezetre és az egészségre is káros.

- mondta el Graczka Sylvia. Emellett mindegyik műanyagra igaz, hogy lágyító anyagok vannak bennük, amik meleg hatására oldódnak, ezek pedig bejutnak a szervezetünkbe. A kérdés csak annyi, melyik anyag, mit okoz. Van olyan, ami hormonális elváltozásokat idéz elő például. Még az is előfordulhat, hogy az efféle anyagok a szervezetünkbe jutva akadályozzák akár a teherbe esést is.

De mégis hogy lehetséges az, hogy amennyiben köztudott, hogy ezek mérgező, káros anyagok, mégis nap mint nap használjuk őket, és még a kellő tájékoztatást sem kapjuk meg a biztonságos használatukra vonatkozóan? Az üzleti érdeket most nem nézve a hivatalos felmentő érv az, hogy

a káros anyagok mind határérték alatt vannak jelen.

Mint Graczka fogalmaz, ez azt jelenti, hogy

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
csak egy kicsit mérgezőek.

Arról nincsenek információk, milyen együttes hatást fejt ki, ha különböző, határérték alatti káros anyag lép egymással kölcsönhatásba. Nem lehet pontosan tudni, miképpen reagálnak egymásra különböző koncentrációban a mi szervezetünkben ezek az anyagok.

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy sokszor megkérdőjelezték már a veszélyességet. Például több városi legendákkal foglalkozó külföldi és hazai honlap is utánajárt a kérdésnek. Különböző kutatásokra hivatkozva így vagy elutasítják a veszély tényét, vagy pedig arra haíják fel a figyelmet, hogy nem lehet egyértelműen bizonyítani a kiolvadó műanayag káros hatását. Mindenesetre abból biztos nem lesz bajunk, ha odafigyelünk a használatukra.

Tanácsok a műanyag termékek használatához:

  • Ha otthon teát töltögetnénk, töltsük üvegbe.
  • Inkább ne tároljunk semmit műanyag edényekben.
  • Ha a munkahelyünkre ebédet vinnénk, vigyük fém ételhordóban, vagy ma már lehet kapni üveg aljú hordozókat is.
  • Ha mindenképp műanyagban szállítanánk, ne mikrózzuk abban az ételt, és csak akkor tegyük bele, ha már kihűlt.
  • Ha nagyon ragaszkodunk a műanyagok használatához, lehetőség szerint polietilén tartalmú, vagy polipropilén anyagokból készült termékeket válasszunk.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem