14 °C Budapest

Lebuktak a magyar boltok a csalóka akcióikkal

Pénzcentrum
2014. július 9. 05:32

100 millió forintra büntették a boltokat az idei év első hat hónapjában. A tipikus hibák között a magyar vásárlók számára ismerős jogsértésekkel találkozhatunk. Az akciókon például nagyon sokan elcsúsznak, gyorsan összejön a milliós bírság.

100 millió forintos bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi hatóság az idei év első félévében a kereskedelemben. A legnagyobb büntetések az árfeltüntetési szabályok megsértése miatt fordultak elő.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) tájékoztatása szerint a vizsgálatok leginkább az általános kereskedelmi feltételekre, az árfeltüntetés és az árfelszámításra fókuszáltak, az áruházláncok akciós ajánlataira és azok valóságtartalmára, valamint a szavatossággal, jótállással kapcsolatos fogyasztói kifogások intézésének ellenőrzésére.

A hatóság vizsgálta az árubemutatókat szervező cégek tevékenységét, valamint a korábbi évekhez hasonlóan kiemelt hangsúlyt helyezett a veszélyes termékek kereskedelemből való kiszorítására.


Lássuk a számokat!

A százmilliós bírságból 41 millió forintot az áruházláncok jogsértő gyakorlata miatt kellett kiróni.

  • A boltoknak az árfeltüntetéssel és az árfelszámítással sok problémája volt,
  • de kaptak bírságot a szavatossági és jótállási ügyek intézése során a fogyasztói jogok tartalmával összefüggő megtévesztések miatt,
  • és előfordult olyan eset is, ahol a panaszkezelési szabályok miatt kellett - más jogsértések mellett - bírságot kiszabni
  • A fogyasztói megtévesztés miatt kiszabott bírság összege meghaladta a 13 millió forintot

    LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

    A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A termékbemutatósok is kaptak

A termékbemutatókat szervező cégek ellenőrzése az elmúlt félévben is folyamatos volt;

  • az ellenőrzéseket könnyítette, hogy az ilyen vállalkozások indulását előzetesen be kell jelenteni,
  • valamint az, hogy a legkiszolgáltatottabb fogyasztók tapasztalatlanságát és hiszékenységét kihasználó cégek esetében már első körben is alkalmazható a bírság - abban az esetben is, ha kis vagy közepes vállalkozásról van szó.
  • A félév során a hatóság élt is a lehetőséggel: volt olyan cég, amelyre megtévesztő gyakorlata alapján a lehetséges maximumot, 500 ezer forintot szabott ki az eljáró felügyelőség.

A hatóság természetesen egész évben folyamatosan próbálja kiszűrni a veszélyes termékeket. A félév során több mint 13 millió forint bírságot szabtak a jogsértések miatt.

A félmillió forint feletti bírságok számát gyarapították a légiutas jogok megsértése miatt légitársaságokra kiszabott elmarasztalások is.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?