Posták és takarékok zárhatnak be 2014-ben: sokan állás nélkül maradhatnak

Pénzcentrum
2013. december 18. 08:31

A Népszabadság szerint várhatóan 2014 első felében "összebútorozik" a takarékszövetkezetekkel a Magyar Posta. A napilap feltételezése szerint így a feladat nélkül maradó dolgozókra felmondólevél, a legkisebb településeken élőkre pedig intézménybezárások várhatnak.

A napilap úgy tudja, az állami posta már foglalkozik a költségcsökkentést szolgáló összevonások előkészítésével. Az átalakításra viszont vélhetően addig még várni kell, amíg le nem zárul a takarékszövetkezetek 25 százalék mínusz egy szavazat mértékű tulajdonszerzése a Magyar Postában.

Amennyiben elindul a szolgáltatók hálózatainak összevonása, a takarékszövetkezetektől saját banki szolgáltatásaikban jártas szakemberek érkezhetnek a közös hivatalokba és vehetik kézbe a munkát. A feladat nélkül maradó dolgozókra így vélhetően felmondólevél várhat.

De a posta és a takarékszövetkezetek összeköltözését az ügyfelek is megérezhetik majd, főként a kisebb településeken, ahol feltehetőleg meg kell barátkozni a 2010 előtti időket idéző hivatalbezárások lehetőségével. A naplap szerint vagy a takarékszövetkezet, vagy a posta csukhat majd be, vélhetően a rosszabb állapotban lévőre kerülhet lakat. Azt egyelőre nem tudni, hány települést és hány dolgozót érint az átszervezés.

 

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 16. péntek
Mózes, Botond
20. hét
Május 16.
A fény világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 16. 20:31
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem