Nyomozást rendelt el jelentős kárt okozó, számítógépes rendszer és adatok elleni bűncselekmény gyanúja miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken a rendőrség honlapján.
A közlemény szerint az elkövetők számítógépes "adathalászprogramok", illetve számítógépes vírusok révén megszerezték a sértettek internetes banki műveletekhez szükséges belépési adatait, amelyek segítségével azok számlájáról pénzt utaltak el különböző hazai és külföldi bankszámlákra.
A nyomozók múlt pénteken elfogtak, őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki egy 25 éves és egy 35 éves lett állampolgárt, akiknek a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását. Az ügyben szintén gyanúsítottként hallgattak ki egy 38 éves fóti, egy 33 éves budapesti és egy 58 éves kecskeméti lakost.
Az eljárás jelenlegi adatai szerint a gyanúsítottak a célszámlákról a pénzt készpénzben felvették vagy azt megkísérelték, illetve több esetben magyar állampolgárokat vettek rá arra, hogy ezeket a számlákat megnyissák és az arra érkező, bűncselekményből származó összegeket továbbutalják.
Az ORFK hozzátette, az ügyben a célszámla-tulajdonosok toborzása kapcsán a nyomozók látóterébe került egy gazdasági társaság (Global Trading and Servicing Company), ez jutalék ellenében olyan munkát ajánl, amelynek keretében a munkavállaló vállalja: a bankszámlájára érkező összeget a cég által meghatározott számlára továbbutalja, vagy a számláról az összeget készpénzben leveszi és azt ismeretlenek részére továbbítja.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A rendőrség a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy az ehhez hasonló esetekben az ismeretlen helyről érkező pénzösszegek gyakran bűncselekményből származnak, és ha azokkal egy számlatulajdonos bármilyen banki műveletet hajt végre, akkor bűncselekmény gyanújába kerülhet.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








