Szórólapokon hívja fel a figyelmet a rendőrség a karácsonyi vásárokon és a bevásárlóközpontok környékén a tolvajokra - számoltak be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és Belváros-Lipótváros közös sajtótájékoztatóján Budapesten, a Vörösmarty téren.
Kőhalmi Zsolt rendőr ezredes, a fővárosi V. kerületi rendőrkapitányság vezetője fontos feladatnak nevezte, hogy a vásárlókat tájékoztassák a veszélyekről annak érdekében, hogy minél kevesebb bűncselekmény történjen. Hangsúlyozta: ebben az időszakban elsősorban a zseblopások gyakoriak. Arra kérte az állampolgárokat, hogy minél gyorsabban jelezzék a rendőrségnek, ha bűncselekmény áldozataivá válnak.
Oláh László, a BRFK bűnmegelőzési osztályának vezetője azt hangsúlyozta: munkatársaik fokozottan jelen vannak a karácsonyi vásárok és bevásárlóközpontok környékén. Ismertette: a szórólapon többek közt arra hívják fel a figyelmet, hogy ne hagyják az emberek az autóikban az értékeiket, használják a bevásárlóközpontok ruhatárait, helyezzék ruhájuk belső zsebeibe értékeiket. Azt kérte, ha az emberek több pénzt visznek magukkal, azt ne tárolják egy helyen, és inkább bankkártyát használjanak.
Az internetes vásárlásokkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagy internetes áruházakat és elsősorban a magyar internetes áruházakat használják az állampolgárok.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






