A magyar kézben levő MPF Holding Zrt. venné át a BricoStore francia barkácslánc itteni érdekeltségét - írja a Napi Gazdaság.
A cég a 19. leggazdagabb magyar, Felcsuti Zsolt többségi tulajdonában levő cégcsoport - tette hozzá a lap. Az MPF konszolidált árbevétele tavaly megközelítette a 36 milliárd forintot, adózás előtti eredménye pedig 5 milliárd forint felett volt.
A hazai tulajdonban lévő, erős nemzetközi lábakon álló cégcsoport nyilvános beszámolói szerint jelentős likvid forgóeszköz-állománnyal rendelkezik és ezen felül Európa, illetve az USA fontos barkácsáruházi és ipari beszállítja, saját logisztikai és termelő vállalatokkal.
Felcsuti Zsolt a lap megkeresásére azt közölte: minden olyan vállalkozás iránt érdeklődnek, amelyben piaci potenciált látnak. Bár a barkácspiac évek óta gyengélkedik, az MPF tevékenységébe jól illene egy kereskedelmi lánc, ám a cégvásárlásról semmilyen további információt nem adott.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







