A GVH figyelemmel kíséri az egyes termékláncokban – például a tojás vagy tejtermékek esetében – tapasztalható piaci folyamatokat és indokolt esetben beavatkozik.
Versenyhivatali eljárás folyik a TV2 televízióadót működtető vállalkozás, az MTM-SBS Zrt. ellen - értesült a Pénzcentrum.hu. A hatóság azt gyanítja, a csatorna egyik legnépszerűbb műsora, a tehetségkutató Megasztár 6. szériájának reklámozásakor megtévesztette nézőit.
Információink szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több reklámszöveg igazságtartalmát is vizsgálja. Úgy tudjuk, "A Megasztár kezdete óta a hazai könnyűzenei élet közel háromnegyedét a Megasztár tehetségei adják", "Az Euróvíziós Dalfesztivál idei magyarországi döntőjében a résztvevő előadók felét a Megasztár indította el a siker útján", illetve "A Megasztár minden idők legnézettebb magyar, zenés tehetségkutató sorozata" mondatok szúrják a hatóság szemét.
Az eljárás megindítása önmagában persze nem jelenti azt, hogy a fenti állítások nem felelnek meg a valóságnak. A GVH a felmerült gyanút igyekszik tisztázni. A TV2-nek azonban nem lesz könnyű dolga. A versenytörvény szerint ugyanis a reklámok állításait minden esetben a hirdetőnek, azaz most a TV2-nek kell adatokkal alátámasztva, minden kétséget kizáróan igazolnia.
Ha ez nem sikerül, az azt jelenti, hogy a reklámok megtévesztették a nézőket, amit viszont törvényt tilt. A jogszabály megsértése miatt bírságot kell fizetni, ami egy olyan nagy árbevételű vállalkozás, mint a TV2 esetében több tízmillió forintra is rúghat. A GVH legkorábban ezév októberének közepére dönthet az ügyben.
Ilyesmi egyébként megesett már korábban a TV2-vel. A GVH 2006-ban 40 millió forintra büntette a társaságot egyik műsorának reklámja miatt. A csatorna ugyanis 2005-ben úgy hirdette a Született Feleségek című sorozatát, hogy az "2005 legnépszerűbb sorozata". Csakhogy ezt az állítását a TV2 akkor nem tudta hitelt érdemlően igazolni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A versenyhivatal 2009-ben vizsgálódott már a Megasztár miatt is. A tehetségkutató 4. szériájában ugyanis a csatorna menet közben megváltoztatta a telefonos szavazás szabályait, anélkül, hogy erről előre értesítette volna a nézőket. Emiatt sokan feleslegesen szavaztak. A TV2 abban az eljárásban nem kapott bírságot, mivel kötelezettséget vállalt arra, hogy a hoppon maradt nézők végül feleslegesnek bizonyuló SMS-es vagy telefonos szavazatainak árát visszafizeti.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








