Piaci információk szerint megállt, sőt néhány helyen már csökkent is az étkezési tojás kiskereskedelmi ára húsvét előtt.
A tojás ára, főként a városi boltokban és piacokon több helyen is elérte a darabonkénti 60 forintot, míg most átlagosan 50-55 forint között mozog az ár. Az árcsökkenés oka, hogy az unióba például Törökországból és az Amerikai Egyesült Államokból nagy mennyiségű feldolgozott tojást tartalmazó áru érkezik. Így a tojáskínálat némileg nőtt, ami mérsékelte a kiskereskedelmi árakat. Igaz, a termelői árak nem csökkentek.
A Magyarországon az éves tojásfogyasztás mintegy 20 százaléka jut húsvétra - mondta el korábban Földi Péter, a Baromfi Terméktanács (BTT) szaktanácsadója. A szakember szerint Magyarországon évente átlagosan egy ember 270 tojást fogyaszt el. A teljes tojásfogyasztás évente eléri a 2,7 milliárd darabot, amiből 2,5 milliárd darabot termelnek meg Magyarországon.
A tojás önköltségi ára darabonként - a technológiai körülményektől függően - 25-30 forint között van. Ugyanakkor a tojás ára a húsvéti ünnepek előtt két-három héttel általában mintegy 15 százalék körüli mértékben emelkedik meg a tapasztalatok szerint.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







