Az elmúlt húsz év legjelentősebb változása előtt áll a postai piac és a Magyar Posta (MP) Zrt. 2013. január 1-jétől liberalizálják kell a postai piacot. Mindez azt jelenti, hogy bármely területen, vagyis a jelenleg még monopólium alá tartozó ötven gramm alatti küldemények továbbítása esetén is versenytársat kaphat a Magyar Posta - írja a Magyar Hírlap.
Jelenleg még a törvény garantálja az ötven gramm alatti küldemények, tranzakciós és számlalevelek továbbítása esetében a kizárólagosságot. Az ebből származó bevételekkel lehet ellentételezni az egyetemes szolgáltatás többletköltségeit. Lehetnének ugyan az MP-nek az 50 gramm feletti levelek piacán is versenytársai, viszont a jelenlegi szabályozás által megkívánt, jelentős beruházásokat igénylő, szigorú feltételeknek semmilyen új piacra lépő nem akart vagy nem tudott megfelelni, így hivatalosan Magyarországon ilyen tevékenységet más szolgáltató nem végez. (Ez a kizárólagosság és a szigorú törvényi szabályozás szűnik meg 2013-tól.)
Az EU két lehetőséget teremt arra, hogy az egyetemes szolgáltatásokból adódóan a nemzeti cég és a versenytársak között kiegyenlítettek legyenek a viszonyok. Egyrészt lehetőség van arra, hogy az állam az új szereplőtől is megkövetelje - némely területen - az egyetemes szolgáltatáshoz hasonló kötelezettség teljesítését. Mindez a gyakorlatban annyit jelentene például, hogy a kézbesítést nemcsak a piaci igények szerint látná el, hanem például két-három napig egyetemes szolgáltatáshoz hasonló tevékenységet is elvégezne.
Lehetőség van ugyanakkor olyan szabályozásra is, amely elősegíti, hogy a nemzeti cég, azaz esetünkben a Magyar Posta továbbra is nyújtsa az egyetemes szolgáltatást, viszont az új szereplőknek bevételük egy részét egy erre a célra létrehozandó kompenzációs alapba kell befizetniük. Ebből lehetne finanszírozni az egyetemes szolgáltató méltánytalan többletköltségét. Szakértők szerint ez a megoldás tűnik reálisabbnak.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








