70 milliós italfogyasztás: így bulizik egy szupergazdag

Pénzcentrum
2012. március 6. 18:03

Micsoda buli! 200 ezer fontos, vagyis átszámolva nagyjából 70 millió forintos számlát halmozott fel egyetlen átmulatott éjszaka alatt egy milliárdos üzletember Londonban.

Míg a recesszió sújtotta országok háztartásainak egyre nagyobb terhet jelent a mindennapok finanszírozása, addig akadnak szerencsések, akik a válság legapróbb jeleit sem érzékelik. Vélhetően így van ezzel az a brit üzletember is, aki egyetlen éjszaka leforgása alatt 203 948 fontos (71,4 millió forint) számlát halmozott fel egy londoni szórakozóhelyen.

A helyszíni beszámolók szerint a tehetős úriember nem fukarkodott, a szórakozóhelyen mulatozók közül rengeteg embert megvendégelt. Mint azt a Daily Mail c. lap internetes kiadványa megírta, csokorban csüngtek a gazdag üzletemberen a könnyen szerzett barátok, s a csinosabbnál csinosabb lányok.

(Forrás: dailymail.co.uk)


A legnagyobb látványosságra ugyanakkor az adott okot, amikor szervírozták az üzletember által rendelt 30 literes luxuspezsgőt. A blokk tanúsága szerint 125 ezer fontot (43 millió 750 ezer forint) kóstáló palack felszolgálásához ugyanis két megtermett alkalmazottra volt szükség.

A számla tetemes részét természetesen a méregdrága pezsgő tette ki, azonban akadnak egyéb borsos árú tételek is a blokkon. A duhajkodásnak természetesen a felszolgálók is örülhettek az est végén, hiszen jókora jatt járt nekik munkájukért. Arról nem is beszélve, hogy egy átlagembernek valószínűleg már a 18 ezer 500 fontos (6,5 millió forint) szervízdíj is megoldaná minden pénzügyi nehézségét.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 11. 16:05