15 °C Budapest

Jöhet a negyedik mobilszolgáltató

Pénzcentrum
2011. december 7. 09:02

A Magyar Posta Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) és a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. indul a negyedik mobiltelefon-szolgáltató számára kiírt frekvenciapályázaton - írja a Napi Gazdaság.

Amennyiben a konzorcium sikerrel szerepel a tenderen, a Posta 10 százalékos részesedéshez jutna a cégben, a másik két társaság pedig 45-45 százalékkal rendelkezne. Az indulóknak december 8-án kell beadniuk jelentkezésüket, a frekvencia-árverés januárban várható. Az érintett cégek eddig nem nyilatkoztak az ezzel kapcsolatos szándékukról.

A Napi Gazdaság információi szerint a konzorcium azzal számol, hogy a főként adatátviteli szolgáltatást nyújtó cég 2017-re előfizetőszámban 11 százalékos piaci részesedést szerez, bevétele azonban piaci súlyához képest arányaiban jóval nagyobb is lehet.

A Posta hálózatát, hivatalát apportálná a cégbe, szakértők szerint körülbelül 500 olyan postahelye van, amely alkalmas lenne telekom szolgáltatás kiszolgálására, az MVM és az MFB pedig forrást biztosítana a fejlesztésekhez. Szakemberek szerint a cégnek a következő öt évben 80−115 milliárd forintnyi befektetést kellene végrehajtania. 

 

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?