A sikertörténet
Igazi sikersztori az Apple történetében az iPhone és úgy tűnik, hogy
az okostelefonok piacán kibontakozott erős verseny közepette sem veszít
vonzerejéből a készülék. A legújabb iPhone már az értékesítés első
hétvégéjén az Apple legsikeresebb termékbevezetése lett, ami az
értékesített készülékek darabszámát illeti. Az iPhone nagyban
hozzájárult ahhoz, hogy folyamatosan rekordot döntöget az Apple
nyeresége. Több nagymúltú mobilgyártó azonban nem bírta a versenyt, az
iPhone megjelenését követően kezdődött el a Nokia és a Research in
Motion hanyatlása is.
Már
eddig is hatalmas sikert futott be az Apple okostelefonja, az iPhone,
de mindenkit megdöbbentett a készülék legújabb modellje, az iPhone 4S
fogadtatása. A készülékből több mint 4 millió darab kelt el csak az első
hétvégén, amikor piacra került az okostelefon, ez pedig a legmerészebb
elemzői várakozásokat is felülmúlta. A technológia szektor szakértői
többségében 2-3 millió darabos eladást jósoltak az első hétvégére, de
volt egy elemző, aki olyan optimista volt, hogy 4 millió darabos eladást
jósolt. Végül ő állt a legközelebb az igazsághoz.
Az iPhone
4S nagy sikere magyarázható azzal, hogy most szokatlanul sokat, 16
hónapot kellett várni az Apple okostelefonjának legújabb modelljére, míg
korábban évente, jellemzően június végén-július elején jelent meg az új
iPhone. Az első iPhone-t 2007. június 29-én dobta piacra az Apple, egy
évvel később az iPhone 3G-vel rukkolt elő, amit szintén egy évre rá
követett az iPhone 3GS. Az iPhone 4 2010 júniusának végén vált
megvásárolhatóvá, most pedig az iPhone 4S hivatott arra, hogy lefölözze
az okostelefon piacot.

Hogy
a 4 millió darabos értékesítést kontextusba helyezzük, egy negyedév
alatt megközelítőleg 400 millió darab telefont és mintegy 100 millió
okostelefont értékesítenek a világban, vagyis a 4 millió darabos
értékesítéssel a mobilértékesítések 1%-át és az okostelefon-eladások
4%-át adta az iPhone csak ezen az egy hétvégén. Még megdöbbentőbb ez a
statisztika, ha kiszámoljuk, hogy egy negyedévben átlagosan három napra
3,4 millió darabos okostelefon-értékesítés jut a világszinten a második
negyedéves adatok alapján.
2007 harmadik negyedéve volt az
első teljes negyedév, amikor az Apple értékesítette az iPhone-t, akkor
három hónap leforgása alatt 1,1 millió darabot adott el a cég
okostelefonjából. A legutóbbi negyedévben az értékesítés már meghaladta a
17 millió darabot és már összesen 93 millió darab talált gazdára a
készülékből első megjelenése óta. Az Apple az iPhone-nal gyakorlatilag
egy teljesen új kategóriát teremtett a mobilpiacon, megjelenéséhez
köthető az okostelefon-piac kifejlődése, ezt követően ugyanis sorra
jelentek meg a mobilgyártók saját okostelefonjaikkal.

Megérkezett az iPhone - jött a profitrobbanás
Bár
még csak négy éve van a piacon az iPhone, mostanra az Apple
bevételeinek közel felét teszik ki az okostelefon értékesítései. Az
Apple felső kategóriás termékeiről ismert a piacon, ami pedig magasabb
profitszintet eredményez. Bár termékenként nem közölt profitabilitási
számokat az Apple, jól látható, hogy ahogy az iPhone egyre nagyobb részt
hasított ki a bevételekből, úgy javult a profitabilitás a cégnél.

Az
első iPhone megjelenése óta az Apple nettó eredménye tízszereződött,
míg 2006-ban még 2,4 milliárd dolláros profitja volt a vállalatnak,
addig az elmúlt 12 hónapban 23,6 milliárd dolláros nyeresége volt a
cégnek.

Az
iPad megjelenését követően fellángoltak olyan félelmek, miszerint
romlani fog az Apple profitabilitása, mivel elemzők számításai szerint a
készlék a vállalat többi termékéhez képest alacsonyabb profit marginnal
értékesíthető, viszont ez végül nem következett be, mostanra a társaság
bruttó fedezeti szintje 40% fölé emelkedett.

Az
Apple mostanra egy közel 400 milliárd dolláros piaci kapitalizciójú
cégé nőtte ki magát és folyamatosan versenyben van az Exxon Mobillal a
világ legnagyobb vállalata címért. Az Apple árfolyama a negatívra
forduló befektetői hangulat közepette is újabb és újabb történelmi
csúcsokat döntöget.
Ki veheti fel a versenyt?
Az iPhone megjelenésével gyakorlatilag egy új termékkategória jött
létre a mobilpiacon. Mostanra három nagy ökoszisztéma körvonalazódott
ki: az egyik az iPhone, illetve az iOS operációs rendszer, a második a
Google operációs rendszere, az Android köré csoportosul, a harmadik
pedig a Nokia és a Symbian, amit hamarosan levált a Windows Phone. Az
okostelefonok egyre nagyobb teret nyernek, mostanra már közel 25%-ra
emelkedett súlyuk a mobilértékesítésekben világszinten, ezért minden
mobilgyártónak fontos túlélése szempontjából, hogy képviseltesse magát a
piacon.

Az
Apple nem a legnagyobb szereplő a mobilpiacon, a teljes
mobilértékesítéseket tekintve mindössze 5%-os részesedéssel rendelkezik,
az okostelefon-piacon pedig 20%-os részesedést birtokol. Annak
ellenére, hogy viszonylag kis részesedése van a teljes mobilpiacon,
mégis prémium termékeinek köszönhetően az iparági profit közel felét a
magáénak tudhatja.


Az
okostelefon háború nagy nyertese az Apple mellett a Samsung lett, amely
Galaxy sorozatával robbant be a felső kategóriás készülékek piacára, de
emellett széles termékkínálatot biztosít az alsó-és a középkategóriás
okostelefonok vásárlóinak is. Ennek köszönhetően pedig mostanra a világ
második legnagyobb mobilgyártójává nőtte ki magát a dél-koreai
mobilgyártó. Gyakorlatilag a semmiből tört elő a HTC, amely egyre
nagyobb piaci részesedésre tesz szert. A csata nagy vesztese egyelőre a
Nokia és a Research in Motion, de a Motorola is lemaradt a versenyben.
Az okostelefon-piacon kialakult verseny jelentette az utolsó csapást az
egyébként is hanyatló Motorolának.

Végzetes lemaradásban a Nokia?
A
Nokia stratégiája, miszerint a fejlődő piacokra fókuszál, azt
eredményezte, hogy a világ legnagyobb mobilgyártójává nőtte ki magát,
néhány évvel ezelőtt még 40%-os részesedése volt a globális mobilpiacon.
Az elmúlt három évben azonban ahogy az ázsiai gyártók is megjelentek
olcsó készülékeikkel a piacokon, illetve megjelentek az okostelefonok,
ahol az erős versenyben lemaradt a társaság, úgy folyamatosan veszített
piaci részesedéséből a cég. 2011 második negyedévére már mindössze
23%-ra esett részesedése a világ mobilértékesítéseiből, az okostelefonok
piacán pedig egy év alatt 41%-ról 22%-ra hanyatlott a Symbian piaci
részesedése.

A
cég a Microsofttal kötött szövetségtől várja a fordulatot, a Nokia
várhatóan az év vége felé jelenik meg első Windows Phone operációs
rendszerrel működő telefonjával. Kérdés, hogy az erős versenyben hogy
tud majd helytállni a Microsoft mobil operációs rendszerével működő
készülék, illetve hogy be tudja-e majd hozni lemaradását. A Nokia túl
későn lépett a mobilpiacon és a cég stratégiája miatt mostanra
mobiltelefon üzletága már negyedévről negyedévre csak nehézkesen, vagy
egyáltalán nem tud nyereséget termelni.
Szenved a BlackBerry gyártója
Hatalmas
árfolyamesést szenvedett el idén a Nokia mellett a Research in Motion
is. A BlackBerry eddig az adatátvitel szigorú titkosításával tudott
kiemelkedni a versenytársai közül és így sikerült - főként a vállalati
szférában - terjeszkedni, viszont mostanra már nem egy riválisa biztosít
hasonló előnyöket. Ami a készülék értékesítéseit még felfelé segítheti,
hogy továbbra is státuszszimbólumként tekintenek rá az üzleti körökben.
Az értékesítésekre negatív hatással volt, hogy csúszott új
készülékeinek megjelenése. 2011 második negyedévére 12%-ra esett a RIM
piaci részesedése az okostelefonok piacán az egy évvel korábbi 19%-ról.
Eltűnhet a Motorola?
A
Motorola hanyatlása már évekkel korábban megkezdődött. Sikeres
telefonja, a Razr idején még közel 40%-os részesedéssel rendelkezett a
mobiltelefonok piacán a Motorola, azóta azonban nem tudott igazán
versenyképes készüléket piacra dobni. Még úgy sem, hogy az elsők között
jelent meg a piacokon Android operációs rendszerrel felszerelt
okostelefonokkal. 2010-re piaci részesedése 2,4%-ra csökkent a teljes
mobilpiacon.
A cég tavaly feldarabolta magát,
mobilgyártásáért a Motorola Mobility felel. Augusztusban a Google
bejelentette, hogy felvásárolja a vállalatot 12 milliárd dollárért. A
felvásárlás mögött mobilpiacon nemrég kibontakozott szabadalmi háború
állhatott, ugyanis miközben sorra támadják az Androidot szabadalmi
perekben a rivális mobilgyártók, a Google könnyen sebezhető volt, miután
alig rendelkezik mobilpiaci szabadalmakkal. A Motorola felvásárlásával
pedig szabadalmakhoz juthat a Google. Motorola 14 600 szabadalommal
rendelkezik és 6700 szabadalmi kérelem van jelenleg elbírálás alatt. Az
sem elképzelhetetlen, hogy végül a Google leállítja a veszteséget
termelő mobilgyártást a Motorolánál, amit eleve csak a szabadalmai miatt
vásárolt meg.

Nehéz
bármit mondani előre egy olyan piacon, mint a mobilgyártás, hiszen az
ilyen rövid termékéletciklusú iparágakban nagyon gyorsan tudnak fordulni
a trendek. A Motorola és a Nokia példáján is jól látható, hogy
pillanatok alatt a földön találhatja magát egy sikeres vállalat is, ha
lemarad a versenyben. Egyelőre az látszik, hogy az Androidos
okostelefonok változatlanul nagy népszerűségnek örvendenek, akárcsak az
iPhone. Kérdés, hogy a Nokia be tud-e majd állni ebbe a sorba, de erre
választ csak azután kapunk, ha leleplezi Windows Phone operációs
rendszerrel működő készülékeit, amelyre a negyedik negyedévben kerülhet
sor.
Ami az Apple-t illeti, az iPhone sikere töretlennek
tűnik, amihez az is hozzájárul, hogy az évek alatt hűséges fogyasztói
bázist épített ki a vállalat. Az Apple sikerének titka, hogy amit egy
terméke a kifulladás jeleit mutatja, előáll egy olyan új, innovatív és
trendi termékkel, amely évekre biztosítja a növekedést. Tarthatnak attól
a befektetők, hogy Steve Jobs halála után mire lesz képes a vállalat,
de tény, hogy bár kulcsszerepe volt az Apple alapítójának a cég
sikereiben, nem csak neki volt köszönhető sem az iPod, sem az iPhone,
sem pedig az iPad.