Az iPad használatát felmérő első nemzetközi kutatás során hat európai országban összesen 3 673 felhasználót kérdeztek iPad használati szokásaikról. Az eredmények azt mutatják, hogy számos közös vonás mellett jelentős eltérések is vannak az egyes országok között. A kutatásban résztvevő hat ország közül a magyar válaszadók használják a legnagyobb arányban (58 százalék) az Apple második generációs iPad készülékét, ezen felhasználók 74 százalékának ez az első iPad táblaszámítógépe, amellyel kapcsolatba került. Oroszországban kiemelkedően sok iPad-et használnak, egyes háztartásokban négy készülék is működik. Finnországban az iPad-et főként utazás közben veszik elő - derül ki a Sanoma Media felméréséből.
A felmérésben szereplő országokban - Hollandia, Finnország, Oroszország, Magyarország, Belgium és Németország - közös vonás, hogy az iPad-ek több mint felét (67 százalékát) a tulajdonos mellett más személyek is rendszeresen használják - elsősorban a házastárs, illetve az esetek több mint harmadában a gyerekek. Az iPad-et leginkább otthon használják, ezt követi második helyen a szabadság/utazás alatt történő használat.
Az iPad elterjedése jelentősen megváltoztatta az otthoni számítógép-használati szokásokat. Mára a laptopot és az asztali számítógépet megelőzve az iPad vált a leggyakrabban használt otthoni számítógéppé - a megkérdezettek 73 százaléka válaszolta, hogy laptopját vagy asztali gépét már kevesebbet használja, míg a megkérdezettek 38 százaléka mondta ugyanezt mobiltelefonjáról. A munkahelyi használat tekintetében a laptop és az asztali gép még mindig vezető helyen áll, mindazonáltal Oroszországban és Magyarországon a többi országhoz képest kétszer nagyobb arányban használják az iPad-et munkahelyi fő számítógépként.

Az iPad-et leginkább este a nappaliban (83 százalék) és reggel (70 százalék) használják. Az üres órák eltöltésének céljából történő, illetve az ágyban elalvás előtti használat aránya közel azonos (66 ill. 67százalék). Az oroszok és a magyarok használják legtöbbet elalvás előtt iPad-jüket. A válaszadók harmada a gépet még a toalettre is magával viszi - ez elsősorban a férfiakra jellemző. Munkába történő bejárás alatt leginkább a finnek és az oroszok használják iPad-jüket.
A megkérdezettek mintegy kétharmada válaszolta, hogy egyre gyakrabban használja iPad-jét. Majdnem mindenki (94 százalék) többször is használja naponta, és a válaszadók mintegy fele 0,5-2 órát tölt naponta a gép előtt - a vezető helyen az orosz és német felhasználók állnak, ők napi több alkalommal összesen akár 4 órát is használják gépüket.
A nők többet játszanak
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az iPad-et leginkább hírolvasásra, netezésre, webes keresésekre és levelezésre használják. A hírolvasás kivételével ezek mind alapfunkciók. A második használati kategóriába tartozik a közösségi oldalak és fórumok látogatása, játékok, magazinok, TV, videók és fotók nézegetése. A nők többet játszanak, mint a férfiak. A használati gyakoriság szerinti harmadik csoportba tartozik az online vásárlás, ár-összehasonlítás és internetes banki szolgáltatások használata.
Az európai iPad-használó
A válaszadók 80 százaléka férfi és 20 százaléka nő volt. A két nem között gyakorlatilag nincs különbség az iPad használatával és az azzal történő munkával kapcsolatos tapasztalatok terén. A válaszadók átlagéletkora 39 év volt. Az átlagos iPad használó rendszerint felsőfokú végzettséggel, egyetemi diplomával rendelkezik. Ez az arány Oroszországban a legmagasabb (89 százalék). A megkérdezett háztartások több mint kétharmadában ez igaz volt a házas vagy együtt élő, gyermekes illetve gyermektelen párokra is. A válaszadók mintegy 60 százaléka vallotta magát átlag feletti - akár az átlagot többszörösen is meghaladó - jövedelműnek.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Nem enyhül az élelmiszer-infláció, de nem mindenhol kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
-
Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)
Évente több száz milliárdos nagyságrendben fektetnek be az árak letörésébe, valamint munkatársaik bérezésébe és egyéb juttatásaiba az árharcos multinacionális nemzetközi élelmiszerláncok.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
- Készüljön némi fennakadásra, ha az Erzsébet híd felé visz az útja!
- Jön a hidegfront, hová tűnik az októberi nyár?
- Horribilis büntetést kapott a notórius szabályszegő horgász a Balatonon
- Megrázó fotók a Veszprémnél történt halálos balesetről
- Egy számjegyű lehet az infláció novemberben a miniszterelnök szerint - a nap hírei
- "Ezt már a bérlők nehezen tolerálják" - itt vannak a kerületi lakbéradatok
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


