Olcsó okostelefonra vadászik a magyar

2011. szeptember 10. 16:04

Világszerte megfigyelhető az okostelefonok térnyerése, és ez a tendencia a magyar piacra is jellemző. Az előfizetői számok alapján a hazai mobil hang és adatforgalmazásban is piacvezető T-Mobile-nál az utóbbi egy évben többszörösére nőtt az okostelefon eladások aránya.

Az okostelefonok csak néhány évvel ezelőtt indultak hódító útjukra, és 2010-ben már több mint 250 millió e kategóriába sorolt készüléket adtak el világszerte. 2007-ben még csak az értékesített készülékek 7 százalékát tette ki az okostelefonok aránya, 2010 végére ez az arány már elérte a 25 százalékot*, és a GKIeNET becslései szerint az amerikai és nyugat-európai piacokon egy éven belül elérheti az 50 százalékot. Ez a szám ötszöröse a három évvel korábbinak és a növekedési ütem egyre nagyobb.

A kereslet növekedésével párhuzamosan a technológiai fejlődésnek is tanúi lehetünk, a legújabb készülékek tudása már egy asztali gép képességeivel vetekszik, teljes értékű beviteli felülettel és integrált, illetve külsős alkalmazásokkal rendelkeznek.

Hazánk, bár lassabb ütemben, de követi a nyugat-európai trendeket. Míg itthon 2009-ben közel 250 ezer okostelefont értékesítettek, 2010-ben ez a szám már a duplájára emelkedett.*
"Magyarországon a tavalyi év második felétől mutatkozik az eladások ugrásszerű emelkedése, amely főképp annak tudható be, hogy a piacon a prémium termékek mellett megjelentek az alacsonyabb kategóriás készülékek is, miközben.egyre több felhasználó igényli az internetelérést és az integrált alkalmazásokat a mobiltelefonján. Az okos készülékek elterjedéséhez minden bizonnyal hozzájárultak a közelmúlt nagyarányú mobil hálózatfejlesztései és a kedvező, adatforgalommal kombinált díjcsomag-konstrukciók is." - mondta Király István, a Telekom marketing vezérigazgató-helyettese.

"Csak a T-Mobile-nál az utóbbi egy évben megháromszorozódott az okostelefon értékesítések aránya, ma már minden második ügyfelünk okos készüléket vásárol. Az előfizetéses ügyfelek esetében ez az arány még nagyobb, megközelíti a 70 százalékot. Ezzel a T-Mobile körülbelül 55 százalékot mondhat magáénak a teljes magyarországi okostelefon értékesítésből." - tette hozzá.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 27. szombat
János
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 26. 18:08