21 °C Budapest

Haza telefonálunk külföldre: 2015

2011. július 9. 12:17

Az Európai Bizottság napokban kiadott jelentése szerint mérséklődtek a barangolásos telefonhívások és SMS-ek díjai, de nem oldódott meg a verseny problémája az európai közösségen belül, hiszen az árak még mindig a kiskereskedelmi díjküszöbökhöz közelítenek. A Bizottság arra törekszik, hogy a barangolási és a nemzeti távközlési tarifák közötti különbség 2015-re a nullához közelítsen. A további egységes árcsökkenési folyamat másfél év múlva kezdődhet meg. Magyarország a soros elnökségi félév után is támogatja az európai mobilverseny erősítését.

Az Európai Bizottság 2011. július 6-án hozta nyilvánosságra a Roaming rendeletre vonatkozó III. javaslatát. Az első rendeletet 2007-ben, a másodikat 2009-ben fogadták el. A korábbi két rendelet fix, évenként csökkenő mértékű tarifákat határozott meg uniós szinten a barangolásos szolgáltatásokra. A III. Roaming rendelet hosszú távú megoldást tartalmaz annak érdekében, hogy a Digitális Menetrendben kitűzött alapvető cél ténylegesen megvalósulhasson. 2015-re a nullához kell közelítenie a barangolási és a nemzeti távközlési tarifák közötti különbség.

A hosszú távú, strukturális intézkedések teljes körű hatályba lépéséig, a kiskereskedelmi árak versenynek köszönhető mérséklődéséig a javaslat fokozatosan csökkentené a a hanghívásos és SMS szolgáltatások jelenlegi kiskereskedelmi árainak mértékét. Az elképzelések között szerepel az is, hogy az Európai Unió 2012-től új tarifát vezetne be a mobil internetezést lehetővé tevő kiskereskedelmi adatszolgáltatásokra.

A III. Roaming rendeletre előterjesztett bizottsági jogalkotási javaslatot - amely elfogadása esetén közvetlenül hatályba lép - az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament együttesen, rendes jogalkotási eljárás során fogadja el és hagyja jóvá. A tanácsi tárgyalási folyamatokban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért Felelős Államtitkársága képviseli Magyarországot.

A szaktárca az egyeztetések során minden olyan javaslatot támogat majd, amely a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva a barangolási piacon a tényleges verseny létrehozására irányul és amely biztosítja, hogy az uniós és a hazai infokommunikációs célkitűzések megvalósuljanak. A kívánt cél elérése érdekében az Infokommunikációért Felelős Államtitkárság a közeljövőben egyeztet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal, valamint a hazai mobilpiac szereplőivel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem