Tavasszal elkezdik kialakítani az Andrássy út legnagyobb luxusáruházát, amelyben több márka is képviseltetni fogja magát.
A Világgazdaság információi szerint az 5 milliárdos beruházás tavasszal veszi kezdetét és feltehetőleg ősszel nyithatja meg kapuit a több szintes luxusépítmény. Azt, hogy pontosan mely márkák nyitnak majd üzletet nem akarták még elárulni a lap kérdésére. "A leendő partnerekkel folyamatos tárgyalások folynak, ezért konkrét neveket nem tudunk említeni. Ízelítőül annyit, hogy kivétel nélkül világhírű luxus cégekről van szó" - fogalmazott Magyari Tamás a beruházás vezetője.
A négyezer négyzetméteres épületbe betérve több üzlet és egy kávézó fogadja majd a látogatókat, a felsőbb szintek valamelyikén egy panorámás étterembe is betérhetnek majd a vásárlók. Így valóban luxuskörülmények között válogathatunk majd a feltehetőleg felsőkategóriás kínálatban.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







