Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke ma 11 órától az NMHH, a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtótájékoztatója keretében beszélt a frekvencia díjrendelet mobilpiacot érintő hatásairól. Az eseményen Mátrai Gábor NMHH hírközlési elnökhelyettes mellett Christopher Mattheisen a Magyar Telekom, Christopher Laska a Telenor vezérigazgatója, valamint Marchhart Pál a Vodafone vezérigazgató-helyettese vettek részt.
A most hatályba lépett rendelet legfontosabb része a mobilfrekvenciák díjával kapcsolatos. A régi, bázisállomások számához kötött díjfizetési kötelezettség megszűnt, helyét a tényleges használaton alapuló, sávos frekvenciadíj vette át. A rendelettől várt pozitív hatások várhatóan valamennyi felhasználót érinteni fogják.
Szalai Annamária elmondta, hogy az új frekvenciadíj-szabályok a legnagyobb szereplők bevonásával kerültek kialakításra. Az új rendeletet április elején helyezték hatályba, Szalai szerint a változtatásra azért volt szükség, mert a korábbi díjrendelet már elavult volt, és nem ösztönözte a szolgáltatókat újabb beruházásokra. A pozitívumok között megemlítette, hogy az új szabályozás egyrészt a szolgáltatókat újabb beruházásokra ösztönzi majd, másrészt felhasználók a szolgáltatások szélesebb körének elérhetőségén, illetve a mérséklődő árakon keresztül profitálhatnak.
A korábbi díjrendszer nem ösztönözte a mobilszolgáltatókat, hogy alacsony forgalmú területeken is beruházásokat eszközöljenek. Most kiszámítható fix díjat fognak fizetni, ami európai gyakorlat, és míg a régi díjrendszer elsősorban beszédalapú hálózatok kiépítésére épült, ez most technológia-semleges lesz.
Az új frekvencia-rendelet vonatkozik a korábban megszerzett és a jövőbeni frekvenciákra is. Hosszútávon az MNHH azt prognosztizálja, hogy a szolgáltatási díjak csökkenhetnek az új szabályozásnak köszönhetően.
Mátrai Gábor a 900 megahertzes új frekvenciával kapcsolatban elmondta, akár még ebben a félévben kiírásra kerülhet az új frekvenciasáv. A frekvencia díjak nem csökkennek, a jövőben viszont megállhat annak emelkedése.
Christopher Mattheisen üdvözölte az új rendeletet, véleménye szerint a szabályozás ösztönözheti a jövőbeni beruházásokat. Az egyeztetési folyamat az NMHH és a szolgáltatók között egy jó példa volt a szabályozó és a piaci szereplők közötti pozitív kommunikációra. A távközlési szektorban hatalmas változások várhatók a következő években, ezért fontos a hatóság és a szolgáltatók közötti jó együttműködés.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mattheisen kiemelte, a következő években új technológiák jönnek, az LTE technológia a korábbi adatforgalom sokszorosát teszi majd lehetővé, a három szolgáltató ebbe az új technológiába több száz milliárd forintos beruházást eszközölhet.
Christopher Laska véleménye szerint az új szabályozás forradalmasítani tudja a távközlési szektort Magyarországon. Az újfajta díjképzés előnyöket hoz majd a fogyasztók számára, a felhasználói élmény tovább javul. A legnagyobb változás a szolgáltatási sebességben látszhat majd, a jelenlegi 4-5 megabites sebességről akár 100 megabitre is emelkedhet az adatátviteli sebesség az LTE technológiának köszönhetően.
Marchhart Pál kiemelte, a Vodafone részvényeseinek, tulajdonosainak ez nem jelent előnyöket, az a megtakarítás, amit az új rendelet hatására a Vodafone elér, teljes egészében a fogyasztóknál realizálódik. Reményét fejezte ki, hogy a piaci változásokra a hatóság gyorsan tud majd reagálni. Az új beruházásokra kitérve Marchhart elmondta, 1 éven belül a Vodafone teljes, országos lefedettséget biztosít majd az új fejlesztéseknek köszönhetően.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








