13 °C Budapest

Szétrohadó cipők, érthetetlen számlák, elmaradt fesztiválok - A fogyasztóvédelem jövője

Pénzcentrum
2010. szeptember 5. 16:02

Nem beszélhetünk hatékony fogyasztóvédelemről akkor, amikor a fogyasztók továbbra is azt érzik, hogy ki vannak szolgáltatva az egyes vállalkozásoknak, amikor nem értik a szerződési feltételeket, vagy amikor jogvitájuk során alig remélhetnek védelmet - derül ki a Fogyasztóvédők Egyesülte, és a Közép-Magyarországi Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület közös közleményéből.

A fogyasztók - mint azt a fogyasztói panaszok is mutatják -még mindig nem érzik magukat biztonságban, és még továbbra is saját bőrükön érzik azt az egyensúlytalanságot és teljes kiszolgáltatottságot, mely a fogyasztói és a vállalkozói oldal között fennáll fogyasztói érdeksérelem esetén. Ezen pedig elsősorban - de nem kizárólagosan - a jogszabályok olyan mértékű és minőségű módosítására van szükség, amely egyelőre nem történt meg.

Továbbra sem biztosítja semmilyen jogi norma a kötelező alkatrész-ellátást, továbbra sem érvényesülhet a méltányosság elve parkolási és autópálya-pótdíjfizetési kötelezettség esetén, a mai napig csak "törekednie kell" a vállalkozásoknak, hogy 15 napon belül javítsák ki a hibás terméket, és továbbra sem fordulhatnak a békéltető testülethez a társasházban lakók. Eközben a szolgáltatók - legyen szó közüzemi vállalkozásról, telekommunikációs cégről, vagy akár hitelintézetről - általános szerződési feltételei és továbbra is érthetetlenek a fogyasztók számára, nem hiába érzik úgy: velük bármit megtehetnek a szolgáltatók.

Természetesen a fogyasztók védelmében nemcsak a jogszabályoknak, hanem az azokat alkalmazó hatóságoknak, illetve békéltető testületeknek is nagy szerepük van. Feltétlenül pozitív irány, ahogy a Gazdasági Versenyhivatal folytatja fogyasztóbarát tevékenységét, és az is üdvözlendő, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a fogyasztóvédelem erősítését célul tűzte ki. De amíg ezt követően is érthetetlenek lesznek a bankok szerződési feltételei, amíg továbbra is csak magatartási kódex, nem pedig kötelező erővel bíró jogszabályok korlátozzák őket egyoldalú szerződésmódosításaik során, addig a jövőben is marad a fogyasztók és ezen vállalkozások közötti mérhetetlen szakadék. Mint ahogy a kilakoltatási moratórium is csak átmeneti segítségnek minősülhet, hiszen a bajba jutott adós mindenképpen kénytelen lesz elhagyni házát, lakását az időszak lejártát követően, és a fogyasztók sem számíthatnak arra, hogy a fizetésük olyan arányban nő, mint amilyen mértékben a hitel törlesztőrészletei emelkedhetnek.

Erősíteni kell ugyanakkor a jövőben a fogyasztói jogviták egyszerű, ingyenes és gyors rendezésében kiemelten fontos szerepet játszó békéltető testületeket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hatékony fogyasztóvédelem nem létezhet ugyanakkor együttműködő és fogyasztóbarát vállalkozások nélkül sem. Nem szabad elfelejteni azonban a fogyasztókat sem akkor, amikor vállalkozásbarát fogyasztóvédelemről beszélünk, hiszen nem feltétlenül védi a fogyasztókat az a rendelkezés, melynek értelmében 2011. január 1-jétől az első esetben előforduló jogsértés esetén fogyasztóvédelmi bírság kiszabása helyett csupán figyelmeztetést alkalmazhat a fogyasztóvédelmi hatóság a vállalkozásokkal szemben. Ez pedig megteremti annak lehetőségét, hogy arra apelláljanak egyes vállalkozások, hogy az első figyelmeztetésig ne a hatályos jogszabályoknak megfelelően járjanak el, hiszen a fogyasztóvédelmi bírság kiszabását mindenképpen megússzák.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem