Augusztus 20-a az államalapítás és az új kenyér ünnepe hazánkban. A Tesco is hozzá kíván járulni az ünnepléshez, ezért széles kenyér és pékáruválasztékkal várja vásárlóit áruházaiban. Az áruházlánc által forgalmazott pékáruk, illetve a saját, helyben sütött pékárukhoz való alapanyagok nagy részét az áruházlánc magyar beszállítóktól szerzi be, ezzel is törekedve a hazai gazdálkodókkal való szoros együttműködésre.
Augusztus 20-a Szent István, az államalapítás, az alkotmány és az új kenyér ünnepe. Az ország ezen a napon együtt ünnepli születését; az aratási munkák végét és annak gyümölcsét, az új kenyeret. A kenyér ünnepének gyökerei egészen a középkorig nyúlnak vissza, mely ünnepet a történelem változásai ellenére máig megőrzött a néphagyomány. A kenyér az emberi táplálkozás legfontosabb eleme, mely augusztus 20-án kiemelt szerephez jut hazánkban, hiszen a magyar ember számára nemcsak a táplálékot, de magát az életet, a megélhetést is jelenti.
Az ünnep igaz tartalmához a Tesco is hozzá kíván járulni, ezért széles kenyér és pékáruválasztékkal várja vásárlóit áruházaiban. Az áruház igyekszik minél több magyar terméket kínálni, ezért a forgalmazott pékáruk, illetve a saját, helyben sütött pékárukhoz való alapanyagok nagy részét az áruházlánc magyar beszállítóktól szerzi be. A vállalat egyik alapvető célja, hogy a hazai gazdálkodókkal szoros együttműködés építsen ki.
Július elejétől a Tesco kibővítette pékáru választékát, így a vevők a megszokott fehér, félbarna és rozskenyerek, kiflik, zsemlék mellett immár találhatnak alpesi paraszt veknit, zsemle veknit vagy kovászos zsemlecipót is az áruházak polcain. A Tesco vásárlók válogathatnak továbbá a különféle péksütemények között is, hiszen a finomságok között szinte minden megtalálható a pogácsáktól kezdve a fánkokon át a Rákóczi túrósig.
Legkeresettebb termékeknek számítanak a kemencés és félbarna kenyerek, kiflik, zsemlék, sajtos stanglik, pogácsák, bagettek és kakaós csigák. Az újonnan bevezetett választékból pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a kovászos zsemlecipók és a fokhagymás-tejfölös bagettek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Tesco gondol az egészséges életmód híveire is, ezért a búzakenyerek és a hagyományos pékáruk mellett felvonultat rozs, magvas és korpás kenyereket és zsemléket is. Az augusztusban megnyílt Tesco Extra áruház pedig a vásárlói igények magasabb szintű kielégítése érdekében már glutén-, élesztőmentes és szénhidrátcsökkentett pékárut is kínál. Az áruház olyan különlegességekkel próbál vásárlói kedvében járni, mint például az élesztő nélküli sonkáspárna, a gluténmentes piskóta rolád, a tönköly-mézes croissant vagy a bio lenmagos rúd.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








