10 °C Budapest

Ciki! Félkészen nyitott a legújabb luxuspláza

Pénzcentrum
2010. július 17. 07:02

Megnyílt Nagyvárad legújabb bevásárlóközpontja, a Nagyvárad Pláza. Az épület még nincs teljesen készen, de szerda este ünnepélyes körülmények között átadták. A pláza a várral szemben, a volt nagypiac helyén áll.

A bevásárlóközpontban mintegy 4800 négyzetméternyi tér áll a bérlők rendelkezésére, ennek egyelőre csak a töredéke foglalt.

A földszinten a Billa üzlethálózat nyitotta meg élelmiszerboltját, de azonkívül csak egy ajándékstand és egy virágárus működik. Az üzlet alatt mélygarázs található, amelyet az önkormányzattal kötött megegyezés alapján a szemközti bankok, hivatalok dolgozói használhatnak napközben, így a földfelszíni parkolóhelyek az ügyeiket intéző váradiak rendelkezésére állnak majd.

 

Fotó: kronika.ro


Bessenyei Sarolta, a beruházó Portico romániai képviseletének igazgatója elmondta: bank, kávézó, ékszerbolt és sok egyéb szolgáltató- vagy kereskedelmi egység működik majd a fokozatosan benépesedő plázában. Az építkezést 2007-ben kezdték, ám miután 2009 elején egy munkás meghalt és három megsebesült, mert rájuk zuhant az emeleteket elválasztó fal, a munka egy időre leállt, majd gyors tempóban láttak ismét hozzá az építkezéshez.

(Forrás: kronika.ro)

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?