7 °C Budapest

Így állíthatod meg a szúnyoginváziót: filléres megoldások a vérszívók ellen

2010. június 22. 04:42

A folyamatos permetezés ellenére sem kerülhetjük el idén a szúnyoginváziót. A Pénzcentrum most bemutatja azokat a praktikákat, amelyekkel hatékonyan, és főként olcsón veheted fel a harcot a csípések ellen.

Szinte ingyenes megoldások

A megelőzés itt is a legkifizetődőbb: a kerti/udvari víztartókat, esővíztárolókat lefedve kell tartani, hogy ne szaporodhassanak el bennük a szúnyogok, a járdán levő pocsolyát pedig néhány mozdulattal szét tudjuk söprögetni.

Szúnyoghelyzet
"Most már biztosan látszik, hogy a fővárosban rosszabb a szúnyoghelyzet mint tavaly. Múlt héten keltek ki az árterekben, pocsolyákban tenyésző szúnyoglárvák, és az új esőzések folytonos utánpótlást adnak nekik" - mondta az Indexnek Tajti László, a Közép-magyarországi ÁNTSZ biológusa.

Budapesten május közepétől szeptember közepéig földi módszerrel minden héten három napot irtanak, teherautóról szórják a szúnyogirtót. Az ennél nagyobb területeket érintő légi irtást azonban eddig is hátráltatta a csapadékos időjárás, és most sem biztos, hogy sikerül megvalósítani.

Az árvíz-sújtotta területeken a kormány fizeti az irtást. A kormány döntése szerint az árvíz sújtotta területeken az állami vis maior keretből kapott támogatás a szúnyogirtásra is használható.


A szúnyogok is irtóznak bizonyos szagoktól, így a borsmenta, a bazsalikom, a menta, a kamilla illatától. Ugyancsak távol tarthatóak a vérszívók, ha őrölt szegfűszegből, vízből, levendula- és citromolajból álló elegyet párologtatunk.

A népi hagyományok szerint elmenekülnek a szúnyogok, ha kis tálkába ecetet vagy gesztenye- és diófalevél-főzetet teszünk, esetleg porrá tört szegfűszeget, vagy szegfűszeggel megtűzdelt, pálinkával meglocsolt fél citromokat rakunk az éjjeliszekrényre. A tábortűz füstje is hatásos védelmet nyújthat, ezt egy marék nedves szénával fokozhatjuk.

Ami pedig a csípések megelőzését illeti: hatásos szúnyogriasztó szer a bőrre kent higított ecet, illetve a repceolaj, amiben borsmenta ázott, ugyanakkor az is segíthet, ha citromfű-, levendula- vagy petrezselyemlevelet dörzsölsz szét a testeden. A (főleg nyers) fokhagyma rendszeres fogyasztása is éppolyan hatásos, mint a B-vitaminé, hiszen a vérszívó rovarok nem szeretik a bőrünkön keresztül áramló illatát.

Régi tapasztalat, hogy az erős dohányosokat a szúnyogok kevésbé lepik meg nikotinnal átitatott bőrük miatt, azonban senkinek sem javasoljuk, hogy csak a csípések elkerülése érdekében szokjon rá a cigarettára.

 

Mocsári szúnyog, vérszívás közben(Fotó: fok.hu)

Szintén nem túl költséges, ám felettébb hatékony prevenciós módszer a szúnyogháló felhelyezése: az öntapadós változat már 800-1000 forint körül is beszerezhető. Ügyeljünk arra is, hogy az ajtón is legyen megfelelő háló!

Irtószerek, minden szinten

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ha a fenti megoldásokat túl egyszerűnek találod (vagy nem lelkesedsz a fokhagymáért), mutatunk néhány, szintén könnyen beszerezhető terméket, melyekkel hatékonyan veheted fel a harcot a csípések ellen.

A közvetlenül a testedre kenhető/fújható szerek közül léteznek krémes és pumpás termékek, melyek nagyjából nyolcszáz és ezer forint közötti áron szerezhetőek be, és több (2-4) órán keresztül hatékony védelmet nyújtanak. Fontos kiemelni, hogy ezen szerek legtöbbje nem csak a szúnyogok, hanem például a kullancsok ellen is véd.

Vigyázat! Paradicsom para a boltokban Kattints!

A nagy nemzetközi márkák - Vape, Off, Protect - mellett ne feledkezzünk el a hazai horgászok legjobb barátjáról, a magyar gyártmányú Szuku krémről. A Szuku manapság már nem csak a jól megszokott zselés kiszerelésben kapható, hanem aeroszolos változatban is. Az biztos, hogy illata továbbra is felejthetetlen, és ár-érték arányban simán hozza az agyonreklámozott termékeket.

Az aerosolok körében is széles a választék: az árak 700 és 1900 forint között mozognak.

Az elmúlt években jelentek meg a hazai polcokon a szegmensben csúcstechnikának minősülő riasztókészülékek és párologtatók: a piacot nagyjából lefedi a három legerősebb márka, a Vape, a Raid, és a Mortein. A legtöbb ilyen készülék hálózati áramról vagy elemről működik, nagy előnyük, hogy hatásuk egyenletes és nincs velük sok tennivaló. Igaz, - terméktől függően- viszonylag gyakran kell cserélni a folyadékot vagy lapkát, ezek pedig szintén nem olcsók. Maguk a készülékek 800-1500 forint között kaphatóak.

Újdonságnak számít a csípésmegelőző 2in1 szúnyog- és kullancsriasztó krém és csípés utáni nyugtató stift. Ez a termék nem csak a szúnyog- és kullancscsípésektől véd, hanem a nyugtató stiftnek köszönhetően azonnali enyhülést hoz, ha kirándulás során a csalán vagy tengeri lubickolás közben a medúza csíp meg bennünket.

Mit tegyünk, ha már megcsípett?

Ha nem sikerült elkerülni az elkerülhetőt, a legfontosabb a csípés helyének mielőbbi kezelése - igaz, nagyon gyorsnak kell ahhoz lennünk, hogy se bőrpirosodással, se viszketéssel ne kelljen számolnunk. A patikákban több szer is kapható erre a célra, ha ezek egyike sincs kéznél, fluoridos fogkrém vagy hűsítő borogatás is enyhítheti tüneteinket. A zellerlevél-kivonat, a szódabikarbónás fürdő és az ecetes borogatás is segít.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm