14 °C Budapest

Vigyázz az egészségedre: tippek stresszoldásra

Pénzcentrum
2010. január 5. 16:58

Bizonyára mindannyian éreztük már úgy, hogy kevéssé tudjuk irányítás alatt tartani életünket, hogy összecsaptak a hullámok a fejünk felett, és nem tudjuk hogyan oldjuk meg problémáinkat. Ha hosszú ideig ilyen stressz hatása alatt vagyunk, bizony az egészségünk is bánhatja, érdemes tehát megfogadni a szakemberek tanácsait, és megpróbálni relaxálni kicsit. Persze számos egyéb stresszoldási stratégia is létezik, lássunk néhányat ezek közül.

A stressznek több fajtája létezik: az egyik mikor egyszerűen túlhajszoltnak érezzük magunkat, elúszunk a feladatainkban, de azért látjuk a megoldást. A másik változat, mikor nem látjuk a kiutat, megemelkedik az adrenalin-termelésünk, kimerültté válunk, és különféle gyulladások is kialakulhatnak szervezetünkben, az immunrendszerünk meggyengülése miatt. Emellett a vérnyomás is tartósan megemelkedhet, ami hosszú távon szívproblémákhoz vezethet.

Utóbbi, tartós stressz-állapotot persze jóval nehezebb feloldani, helyrehozni, éppen ezért érdemes időben szakemberhez fordulni, főleg ha olyan jeleket tapasztalunk magunkon, hogy reggelente már szinte nincs is kedvünk kikelni az ágyból, még a korábban érdekesnek tartott dolgok végzésében sem leljük már örömünket, kezd teljes érdektelenség úrrá lenni rajtunk, netalántán már azon gondolkodunk, hogy magunkban, vagy másokban kárt tegyünk.

Persze szakember nélkül, mi magunk is sokat tehetünk a stressz feloldása érdekében. Íme néhány tipp:

1. Állíts fel elérhető célokat
A sikerélmény fontos, éppen ezért nem érdemes túllőni a céljaink felállításakor, hiszen a sikertelenség érzése is növeli a stresszt. Egy-egy cél, feladat teljesítése növelheti egónkat, ismét büszkék lehetünk magunkra, ami később nagyobb kihívást jelentő célok kitűzésére ösztönöz minket. 


2. Kezdjünk el mozogni
Nem kell egyből a maratont lefutni, elég ha naponta beiktatunk egy kis testmozgást, például fél óra sétát egy barátunkkal. A rendszeres sport stresszoldó hatású, mindegy, hogy jógáról, úszásról, kosárlabdáról vagy síelésről van szó, a lényeg hogy élvezzük, amit csinálunk, és próbáljuk rendszeresíteni is. 


3. Írd le, amit gondolsz
Talán kevesen hiszik, de az írás rendkívül nyugtató hatású. Nem kell feltétlenül naplót vezetni, egy blog is tökéletesen megfelelő, az írástól teljes mértékben ódzkodók akár diktafonra is felvehetik gondolataikat. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 


4.Végy egy masszázst
Jutalom jelleggel, egy-egy célkitűzés teljesítése után nyugodtan vegyünk egy masszázst, a stressz hatására kialakult csomók, gócok kimasszírozása jót tesz testnek, léleknek egyaránt. 


5. Étkezzünk rendszeresen
Stressz hatása alatt gyakran nem étkezünk rendszeresen, és sietve, ráadásul egészségtelen ételeket fogyasztunk. Figyeljünk oda mit, és hogyan eszünk, próbáljunk kiegyensúlyozottan táplálkozni.


6. Felejtsük el a kávét, cigit
Igyekezzünk minimálisra csökkenteni a kávéfogyasztást, csakúgy mint a cigarettáét, a dohányzás ugyanis jelentősen csökkenti az immunrendszer működésének hatékonyságát.

Mindezek mellett természetesen a legfontosabb a megfelelő alvás, illetve az ehhez szükséges körülmények biztosítása. Aludjunk tehát sokat!

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem