Egy osztrák felmérés szerint a megkérdezettek 60 százaléka pszichésen kikészült a válságtól: jóval többször nyúlnak alkoholhoz, cigarettához és párjukkal is gyakrabban kapnak össze.
Az Osztrák Pszichológusok Szakmai Szövetsége (BÖP) megrendelésére készített felmérésből az derül ki, hogy mindössze a megkérdezettek 24 százaléka érzi úgy, hogy őt nem érintette kellemetlenül a válság, 17 százalékuk azonban kifejezetten aggodalommal tekint a jövőbe.
Utóbbiak többsége alacsonyabb iskolai végzettségű, középkorú válaszadó volt, akik főként attól tartanak, hogy az egyre nehezedő munkaerőpiaci nyomásnak nem tudnak majd megfelelni, és családjukat eltartani.
Ennek a stresszhelyzetnek fizikai kihatásai is lehetnek: többek között alvászavarok, nyugalmatlanság.
18 százalékuk kifejezetten tehetetlennek érzi magát a most zajló eseményekkel szemben, akik zömében szintén az 50 év feletti, alacsonyabb iskolai végzettségű nők körébe tartoznak.
Különösen aggasztó képet fest a felmérés az állásukat elvesztettekről, illetve a rövidített munkaidőben dolgozókról. Nekik ugyan több a szabadidejük, azonban financiális okokból nem tudják hasznosan, értelmesen eltölteni, ez még inkább letargiába taszítja őket, a pozitív gondolkodás hiánya pedig az interjúkon sem teszi meg jó hatását.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
De a sikertelenség, haszontalanság érzése nem csak a leendő, vagy lehetséges karriere, hanem a családi életre is rossz hatással van: a megkérdezett munkanélküliek negyede szerint már most többet veszekszik párjával, mint korábban. Egyharmaduk gyakrabban fogyaszt cigarettát, 17 százalékuk pedig alkoholt. Pont ugyanennyien pedig már a receptköteles gyógyszerekből is többet szednek, mint a válság előtt.
A felmérést készítő szakértők szerint ők ugyan még nem betegek, azonban könnyen előfordulhat, hogy később segítségre szorulnak majd. 37 százalékuk el is tudja képzelni, hogy pszichológus segítségét vegye igénybe problémái leküzdésében, azonban jelenleg még csak 9 százalékuk tesz ezt.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








