Ha a pénztárcádnak nem is, de az egészségednek igenis jót tesz a gazdasági válság - legalábbis erre a következtetésre jutottak amerikai kutatók, a nagy gazdasági világválság körüli időket vizsgálva.
A Michigani Egyetem kutatói megfigyelték, hogy 1929 és 1932 között az amerikaiak várható életkora mintegy 6 évvel, 57-ről 63-ra emelkedett, férfiak és nők esetében egyaránt. Eközben a különböző katasztrófákban, balesetek következtében meghaltak száma csökkent, csakúgy mint a gyermekhalálozás.
A kutatást végző egyik szakember szerint ezek a következtetések különösen érdekesek, hiszen a magas munkanélküliségről legtöbben úgy gondolják, hogy épp rossz hatással van az egészségre.
A különböző egészségügyi mutatókat 1920-1940 között vizsgáló kutatás alapján a nagy világgazdasági válság négy éve alatt a lakosság egészségi állapota általában javult, csakúgy mint az 1921-es, vagy az 1938-as recessziós években. Ezzel szemben a fellendülés éveiben - 1923-ban, '26-ban, '29-ben és '36-'37 között - a várható élettartam csökkent, és a halálozási ráta nőtt.
Bár a kutatásnak nem volt célja magyarázatot is találni a jelenségre, a szakértők úgy gondolják, mindez azzal áll összefüggésben, hogy válságok idején kevesebb alkoholt és cigarettát fogyasztanak az emberek, és a munkahelyi stressztől is megkímélik magukat, valamint többet is alszanak.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A közlekedési balesetek száma is csökken, hiszen kevesebb autó jár ilyenkor az utakon, ezzel a légszennyezettség is csökken, ami a szívmegbetegedések számát csökkenti - kutatások szerint ugyanis az erősen légszennyezett napokon többen kapnak szívinfarktust.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







