Itt a BKV ünnepi menetrendje

Pénzcentrum
2009. december 18. 08:47 3 perc

A BKV az ünnepek alatt is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedést. A korábbi évekhez hasonlóan a menetrendet az ünnepek során jelentkező utazási igényekhez alakította a társaság. A 2-es villamos vonalán kivilágított karácsonyi villamos 2009. december 5-e és 2010. január 6-a között szállítja az érvényes jeggyel vagy bérlettel rendelkező utasokat.

A karácsonyt megelőző téli időszakban december 19-én (szombaton) és december 23-án a tanítási szünetre vonatkozó pénteki menetrend szerint járnak a járművek. December 20-án (aranyvasárnap) elsősorban azokon a vonalakon, amelyek bevásárlóközpontokat érintenek, néhány vonalon szóló busz helyett csuklós buszt állítunk forgalomba, míg néhány vonalon sűrűbben közlekedteti a cég a buszokat.

December 24.

December 24-én szombati közlekedési rend szerint rövidebb üzemidővel közlekednek járatok, azaz 16 óra körül indulnak utoljára a nappali járatok, ezután éjszakai buszokkal lehet utazni.

Az utolsó kisföldalatti 15.18-kor indul a Mexikói út és 15.29-kor a Vörösmarty tér felől. A 2-es metró vonalán az utolsó szerelvény 15.13-kor indul az Örs Vezér térről és 15.18-kor a Déli pályaudvari végállomásról. A 3-as metró vonalán 15.09-kor szállhatnak fel az utolsó szerelvényre a Kőbánya-Kispest végállomásról, míg az Újpest-Központ végállomásról 15.10-kor.

A tavalyi évhez hasonlóan az utolsó metrószerelvények 15.30-kor indulnak a Deák Ferenc téri állomásról, ahol kölcsönösen bevárják egymást, ezzel átszállási lehetőséget biztosítva az utasok számára. A Deák Ferenc térről 15.30-kor induló metrószerelvényeket valamennyi metróhoz kapcsolódó felszíni járat megvárja, és biztosítja a csatlakozási lehetőséget a külső felszíni végállomások felé. December 24-én, Szenteste a karácsonyi villamos nem közlekedik.

A nagykörúti Combino villamosok 15:30 és 15:45 között indulnak utoljára a végállomásokról, ezt követően éjszakai buszok állnak forgalomba. Az utolsó 4-es villamos 15.35-kor indul a Fehérvári úti végállomásról, míg a Moszkva térről induló járatra 15.41-kor szállhatnak fel utasaink. A 6-os villamos a Móricz Zsigmond Körtérről 15.31-kor indul, míg a Moszkva térről 15.45-kor.

A 7-es család utolsó járatai 15:30 körül indulnak a végállomásokról. Az utolsó 7-es és 7E jelzésű autóbusz járat 15.34-kor és 15.29-kor indul a Bosnyák térről, a budai végállomásokról, Budafok-Albertfalva vasútállomástól 15.35-kor, a 7E jelzésű járat esetében 15.30-kor indul az utolsó járat a Kelenföldi pályaudvarról. Az utolsó 173-as és 173E jelzésű autóbusz járat 15.29-kor és 15.26-kor indul az Újpalota, Nyírpalota utca végállomástól, míg a budai végállomásokról, a Bornemissza térről 15.35-kor, a 173E jelzésű járat esetében pedig 15.35-kor indul az utolsó járat a Kelenföldi pályaudvarról.


December 25-26-án az állami ünnepnapokon érvényes menetrend szerint közlekednek a BKV járatai.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A két ünnep között az iskolaszünet idején érvényes munkanapi menetrendek lesznek érvényben, ill. december 28-31. között néhány vonalon ennél ritkább közlekedésre kell számítani, de valamennyi, az iskolaszünet idején közlekedő járatunk üzemelni fog.

December 31-én az iskolaszüneti, illetve év végi menetrendek lesznek érvényben. Az esti üzemzárást követően egész éjszaka sűrűbben közlekednek az éjszakai járatok. A 906-os éjszakai járat helyett, egész éjjel jár majd a 6-os villamos, valamint a Fogaskerekű is.

Az új esztendő első napján, január 1-jén az állami ünnepnapokon érvényes menetrend szerint járnak a BKV járművei.

Január 2-án szabadnapokon (szombati), 3-án munkaszüneti (vasárnapi) napokon, míg január 4-étől az iskolai időszakban érvényes menetrend szerint közlekednek a járatok.

A 2-es villamos vonalán kivilágított karácsonyi villamos 2009. december 5-e és 2010. január 6-a között szállítja az érvényes jeggyel vagy bérlettel rendelkező utasokat. Az ünnepi villamos hétköznapokon 17.00 - 20.00 óráig közlekedik a Boráros tértől a Jászai Mari térig, 20.00 - 23.00 óráig a Közvágóhídtól a Jászai Mari térig, hétvégén pedig szintén 17.00 - 23.00 óráig a Közvágóhídtól a Jászai Mari térig.
További részletes információk a járatok ünnepi menetrendjéről aBKV Zrt. honlapjánolvashatóak.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?