Az Európai Fogyasztói Központ hálózatának értesülése szerint csődvédelmet kért az olasz Myair légitársaság.
Habár az olasz légitársaság nem indított közvetlen járatot Magyarországra, de az Európai Fogyasztói Központnál már jelentkeztek fogyasztók az ügy kapcsán. A pórul járt fogyasztók január 30-ig nyújthatják be igényüket az illetékes olasz bírósághoz.
Morvay György, az EFK igazgatója elmondta: a Központ jelenleg dolgozik a bejelentéshez szükséges űrlap lefordításán. Több kérdés merült fel a kitöltést illetően, ezért az EFK kérdésekkel fordult olasz társszervezetéhez. Amint megérkeznek a válaszok, a Központ honlapján elérhetővé teszi a bejelentőlapot és az ahhoz kapcsolódó kitöltési útmutatót.
Akárcsak a SkyEurope esetében, az EFK most is a csődeljárás teljes ideje alatt naprakész tájékoztatást és segítséget ad a fogyasztóknak és a sajtó képviselőinek.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)