November 16-tól a kétszázas érme végleg felváltja a kétszázas bankjegyet. A kétszázas bankjeggyel 2009. november 15-én lehet utoljára fizetni, ezután a Magyar Nemzeti Bank végleg bevonja a forgalomból.
Ezután törvényes fizetőeszközre cserélni csak a Magyar Nemzeti Bank pénztárában, a postán és egyes bankfiókokban lehet egészen 2029. november 15-ig. A bevonás indoka, hogy a papír kétszázas a gyakori használat miatt hamar tönkrement, és pótlása a nemzetgazdaság számára jelentős kiadással járt. Ezt a problémát küszöbölte ki a - jóval tartósabb - fém kétszázas kibocsátása, amellyel az ország jelentős költségmegtakarítást ér el.
A Magyar Nemzeti Bank a bevont papír kétszázasból mintegy 40 tonna bankjegybrikettet készít, amit - a többi elhasználódott, megrongálódott bankjeggyel együtt - jótékony célra hasznosít. Mivel ezek a "pénztéglák" igen magas fűtőértékkel rendelkeznek, ezért pályázatot írt ki közhasznú ill. kiemelten közhasznú alapítványoknak. Ebben az évben három intézmény került ki nyertesen. A Miskolci Autista Alapítvány, a csurgói kistérségben működő Megoldás Alapítvány és a gyulai Segítő Kezek Idősek Otthona fűthet az idén a megsemmisített papírpénzekkel.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







