Heves megyében óriási felháborodást keltett a Tarna folyó medrének közelmúltbeli „rendbetétele”: a munkagépek teljesen eltüntették a patak menti növényzetet és az állatvilágot.
Az elmúlt napokban három nagyobb fogás is a vámhatóság horgára akadt. Cigaretta, szesz és konyhakész madárkák a célkeresztben.
Az első esetben speciálisan átalakított jeepeket és 30.000. doboz csempészett cigarettát foglaltak le a pénzügyőr nyomozók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az ukrán zárjegyes cigarettát szállító, két nagy teljesítményű Jeep Cherokee-t a Tunyogmatolcs és Fehérgyarmat közötti Szamos hídnál sikerült azonosítani. Amikor a járművek sofőrjei meglátták az ellenőrző egységet megfordultak, és a töltésen keresztül akartak egérutat nyerni. Hosszas üldözés után a pénzügyőrök elfogták a gépjárműveket, melynek vezetői gyalogosan menekültek tovább. Az egyikben 15.000 doboz adózatlan cigarettát szállítottak, míg a másik környezetében ugyanennyit rejtettek el az aljnövényzetben. A két Jeepen speciális átalakításokat végeztek. Üvegeiket, lámpabúráikat lesötétítették, a gépjárművet éjjellátóval szerelték fel, az első és hátsó lökhárítókat vasbordázattal erősítették meg, hogy az amúgy is nagy teljesítményű, nehéz terepen is mozgóképes gépkocsiknak az úttorlasz se legyen akadály.

Az átalakított jeepeket és a 17 és fél millió forint értékű cigarettát a pénzügyőrség lefoglalta.

A terepkutatás eredményeként sikerült azonosítani az egyik Jeep sofőrjét - aki már egy Opel Astra típusú személygépkocsival igyekezett elhagyni a területet - , csakúgy mint a helyszínen megfigyelői feladatokat ellátó két férfit. A pénzügyőr nyomozók őket gyanúsítottként hallgatták ki jövedéki orgazdaság bűntett elkövetése miatt. A bíróság elrendelte a Jeep-et vezető mátészalkai lakos előzetes letartóztatását.
Egy másik esetben a Vám- és Pénzügyőrség Központi Járőrszolgálat Parancsnokságának járőrei ellenőrzést tartottak egy tiszapüspöki szeszfőzdében. A főzde melléképületéből, a lefőzésre váró cefrés hordók közül és az épület pincéjében lévő 3 tartályból összesen 4400 liter pálinka és tisztaszesz került elő, amelynek eredetét a tulajdonos nem tudta igazolni.

A mintegy 9 millió forint értékű alkoholterméket a pénzügyőrök lefoglalták és a tulajdonos ellen visszaélés jövedékkel bűncselekmény miatt eljárást indítottak. A várható jövedéki bírság összege mintegy 35 millió forint.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A harmadik fogást egy kedd éjszakán Nagylaknál tartott ellenőrzés eredményezte. Az ellenőrzés során a pénzügyőrök megállítottak egy olasz honosságú, olasz állampolgár által vezetett, utánfutót vontató személygépjárművet. A jármű sofőrje és utasai úgy nyilatkoztak, hogy jövedéki terméket nem visznek magukkal.
A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban a járművet és az utánfutót átvizsgálták, amelynek során a gépkocsi különböző részeiben, hűtőtáskákba csomagolva összesen 864 darab lőtt fürj madár tetemét találták.
Az olasz állampolgárok a védett madarak szállításához magyar hatósági engedélyt bemutatni nem tudtak, ezért a vámhatóság a közel 45 millió forint eszmei értéket képviselő madártetemeket
lefoglalta, valamint a járművet vezető olasz állampolgár ellen
természetkárosítás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja
miatt feljelentést tett.







