Miközben a válságra spórolással és fogyasztáscsökkentéssel reagálnak a gyümölcsléfogyasztók, a szűkülő piacon a nagyobb és tőkeerős légyártók akár növelhetik is piaci részesedésüket.
A mintegy 45 milliárd forintos éves forgalmú zöldség- és gyümölcslépiac 2008 májusa és 2009 májusa között értékben 4, mennyiségben 7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi márkák további térnyerése mellett -derül ki az AC Nielsen legfrissebb felméréséből. A minőségi termékek piaci részesedése nem változott, az ezeket fogyasztókat ugyanis kevésbé érintette a válság.
Szakértők szerint éves szinten 8-15 százalékos lehet az idén a gyümölcslépiac zsugorodása, a kereskedők és a gyártók többsége eddig 10 százalék fölötti forgalomcsökkenésről számolt be. A legjelentősebb visszaesés a vendéglátás megrendeléseiben mutatkozik, ott a keresletcsökkenés miatt 20-30 százalékkal kevesebb gyümölcslé fogy.
Mivel a kevésbé jó minőséget képviselő márkák egy része nem tud növekedni, sőt akár el is veszthetik piacukat, a fogyasztói árak idei emelkedése ellenére van lehetőség a gyarapodásra - mondta a Napi Gazdaságnak Zarándy Katalin, a Sió-Eckes Kft. marketing-igazgatója.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







