21 °C Budapest

Őszre kiürülhet a tb-kassza

Pénzcentrum
2009. július 13. 09:17

Több egészségügyi intézmény is aggodalmát fejezte már ki amiatt, hogy az idei második félévben alacsonyabb finanszírozási összegre számíthatnak a korábbinál.

Mivel az első hat hónapban magasabb összegre rúgtak a kifizetések, mint korábban, az intézmények ráadásul az idén biztosan nem számíthatnak olyan "extra" pénzre, mint ami a tavalyi megtakarítások következtében szétosztható volt. A helyzet azonban egyelőre ennél sokkal vészesebbnek tűnik. Az egészségbiztosítási alapból (e-alap) ugyanis csak annyi pénz fordítható az intézmények finanszírozására, amennyi van benne. Az idén pedig az e-alap hiánya akár a 150 milliárd forintot is meghaladhatja.

Ebből 70 milliárd forint a járulékcsökkentés következménye, amelynél a kormányzat ígéretet tett a pótlásra. Ezen a téren némiképp aggasztó talán az, hogy - mint azt az egészségügyi miniszter is elismerte - a kompenzáció módjáról még nem született döntés. Egyelőre szó sem esik azonban arról, hogy a fennmaradó deficitet (ami már a májusi adatok szerint is 40 milliárd forint feletti volt, az év egészében pedig akár százmilliárdra is rúghat) miként rendezik. A folyamatos kifizetéssel pedig egyre apad a kassza - rendkívüli (tehát a járulékcsökkentés kompenzációján felüli) intézkedés nélkül pedig a Napi Gazdaság számításaink szerint október tájékán teljesen ki is ürülhet.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 21. hétfő
Konrád
17. hét
Április 21.
Húsvéthétfő
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33