16 °C Budapest

Felcsuti: nevetséges az egymilliárdos krízisalap

2009. június 18. 08:17

"A gazdaság, a bankok még befelé tartanak a válságba, s azt sem tudja senki, hogy meddig leszünk a mélyponton. Kemény hónapok állnak előttünk" - mondta Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke. A kormányzati krízisalapról megjegyezte, hogy az szép példája a populizmusnak.

"A pénzügyi-gazdasági válság sem a világon, sem Magyarországon nem ért még véget" - mondta Felcsuti Péter, a bankszövetség elnöke a szervezet tegnapi sajtótájékoztatóján. Előrejelzésük szerint az idei évet a kereskedelmi bankszektor nulla eredménnyel fogja zárni. Az elnök úgy véli, a magyar gazdaság és a bankok még befelé tartanak a válságba, s azt sem tudja senki, hogy meddig tart a lejtmenet.

Korábban: 20-50 ezer forintos egyszeri segély a rászorulóknak

"Nagyon kemény hónapok állnak még előttünk. A bankszövetség megítélése alapján a devizahitelesek helyzetének megkönnyítése ügyében a kormányzat nagyon sokat beszélt, de keveset tett, ezzel szemben a kereskedelmi bankok nagyon sokat csináltak." Szerinte a bankok egyoldalú szerződésmódosításáról szóló törvényt július 15-től kellene alkalmazni, de ezzel lesznek még gondok. Előbb-utóbb a politikai döntéshozók csak felismerik, hogy a jogszabály módosításra szorul.

A kormányzati krízisalapról pedig azt mondta: az "szép példája a populizmusnak", nagyon nehéz a helyén értékelni. "Azt, hogy egy egymilliárd forintos alappal akármit is lehet kezdeni, nevetségesnek tartom - hangoztatta Felcsuti. Ez nem komoly felvetés, egyértelműen politikai célzata van. Csakúgy, mint annak, hogy az ingatlanadóból vagyonadó lett."

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 26. szombat
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33