15 °C Budapest

Csúcstechnológia az idősekért: több milliárdot költ rá az EU

2009. május 14. 13:02

Az Európai Unió által finanszírozott, 2007 óta futó PERSONA (Perceptive spaces promoting independent aging) projekt célja nem más, mint az idősödő emberek önállóságának, és életszínvonalának fenntartása, méghozzá csúcstechnológiai eszközökkel. Minderre 11,6 millió eurót (3,32 milliárd forint) szán az Unió.

A EU lakosságának mind nagyobb hányadát teszik ki az idősek, előrejelzések szerint 2020-ra akár a társadalom negyedét is meghaladja majd a 65 év felettiek aránya. Többségük egészségügyi problémákkal fog küzdeni, mint fizikai, mind szellemi értelemben, vagyis lehetetlenné válik számukra a független, önálló életvitel.

Ezen a problémán kíván segíteni PERSONA, méghozzá olyan technológiák és szolgáltatások kifejlesztésén keresztül, melyek megfizethetők, használatuk könnyen elsajátítható, és persze üzletileg is kifizetődők. A fejlesztők olyan integrált technológiát igyekeznek kidolgozni, amely a különböző eszközöket és szolgáltatásokat képes összekapcsolni, úgy mint a kis hatótávolságú kommunikációs hálózatok, vagy a házon belüli helymeghatározó rendszerek, stb.

Ezek segítségével az idősek önállóan is el tudják magukat látni otthonukban, hiszen ha valami történik velük, és nincs mellettük senki, a különféle riasztó rendszerek értesítik a szomszédokat, vagy valamelyik egészségügyi szolgáltatót az esetről, de még azt is jelzik, ha elfelejtenék kikapcsolni a sütőt. Ezek az alkalmazások gondoskodnak a biztonságról.

A mobilitásukról úgy próbálnak meg gondoskodni, hogy akkor se érezzék magukat veszélyeztetve az idősek, mikor elhagyják otthonukat. Ehhez olyan eszközöket fejlesztenek ki, ami emlékezteti őket például elintéznivalójukról.

A kommunikációt, kapcsolat ápolást is fontos szempontnak tartják a programvezetők, hiszen az idősek izolációja, kirekesztettsége súlyos probléma, sokan párjuk elvesztése után teljesen magukra maradnak. Ezért olyan infokommunikációs eszközökkel segítik őket, amely a szociális kapcsolatok megteremtését és fenntartását támogatja.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A projekt utolsó pillére az autonómiáról szól, hogy a nap teljes egészében el tudják látni önmagukat az idősek, lehetőleg kockázatmenten, például ne felejtsék el bevenni gyógyszereiket, stb.

A PERSONA keretében kifejlesztett eszközöket Dániában, Spanyolországban és Olaszországban fogják tesztelni, várhatóan 2010-ig - írja az EUbusiness.com.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom