A hitelesek megpróbálnak félretenni, de nem mindenkinek sikerül

2009. május 11. 07:00 3 perc

A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint egyelőre folytatódnak, sőt elmélyülnek a 2008 őszétől kialakult recessziós folyamatok, bár az utóbbi hetekben a világot jellemző mély pesszimizmus és piaci pánik enyhült.

A magyar gazdaságot egyrészt a külső kereslet zuhanása - a német visszaesést immár 6% körülire prognosztizálják -, másrészt a belföldi kereslet gyors szűkülése is sújtja. Az új kormány által az egyensúlyi célok elérése érdekében elhatározott kiadáscsökkentésnek és adóátrendezésnek is szükségképpen van ilyen hatása. Miközben a gazdaság teljesítménye 5,5% körüli mértékben esik, a külső egyensúly látványosan javul, a belső pedig megfelel a nemzetközi követelményeknek.

Az első hónapokban a termelő és kereskedelmi tevékenység jelentősen csökkent. Az I. negyedévben az ipari termelés 22%-kal zuhant (bár márciusban februárhoz képest 4%-kal emelkedett.) Február végéig az építőipari termelés 11%-kal, a kiskereskedelmi forgalom 4%-kal mérséklődött. Az építőiparban főleg az épületek építése csökkent, az átadott lakások száma azonban még emelkedett. A kiskereskedelemben elsősorban az élelmiszereken kívüli termékek forgalma lett kisebb, különösen a bútor-építőanyag csoporté (14%-kal). Drámaian, 30%-kal zuhant a gépjármű- és járműalkatrész-értékesítés. Ugyanakkor - a fogyasztók romló jövedelemi helyzetével, de a változó fogyasztói szokásokkal és árarányokkal is összefüggésben -, ha szerényen is, de bővült a használtcikkek, az üzemanyag- és a csomagküldő kereskedelem forgalma.

A külkereskedelmi egyenleg már az első negyedévben jelentős, 0,6 milliárd eurós aktívumot mutat. A pénzpiaci forráshiány kikényszeríti a külső deficit mérséklését. A külső finanszírozási igény a 2008. évi 7,8 milliárd euróról 2009-re 2 milliárd euróra, a GDP 2,2%-ára csökken. Az import exportnál erőteljesebb visszaesése miatt jelentősen bővül a külkereskedelmi aktívum, a csökkenő profittermelés miatt visszaesik a jövedelemkiáramlás - bár a kamatteher emelkedik -, s 1,1 milliárd euróról mintegy 2,5 milliárdra emelkednek a nettó EU-források. A 2 milliárdos hiányt döntően az IMF-EU hitel finanszírozza.

Az év közepéig a visszaeső kereslet és a csökkenő nyersanyagárak mérséklik a drágulás ütemét, így az infláció az év közepére 2,5% környékére csökken. A mérséklődés ellen hat a gyenge forint, ami egyre több területen gyűrűzik be az árakba. Az év közepétől a várható áfa- és jövedékiadó-emelés gyorsítja az inflációt. Összességében az év közepi adóemelések hatására az év végére átmenetileg 7% közelébe emelkedhet a drágulás üteme, éves átlagban pedig 4,5%-os infláció várható.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az üzleti szférában februárra már 3%-ra csökkent a bruttó keresetek dinamikája, s az év egészében ennél is kisebb emelkedés valószínű. A közszférában 3% körüli nominális csökkenés valószínű. Így a bruttó keresetek összességében csak minimálisan emelkednek, s végeredményben 4% körüli reálkereset-csökkenés várható. A nyugdíjak reálértéke - a már végrehajtott 3,1%-os emelést és a 13. havi nyugdíj második felének ki nem fizetését feltételezve - ennél valamivel jobban csökken, miként a családi támogatásoké is. A vásárolt fogyasztás a reáljövedelmek csökkenésénél is erőteljesebben, mintegy 6%-kal esik vissza.

Ezt egyrészt a növekvő munkanélküliség magyarázza, de a fő ok a fogyasztók megtakarítási hajlandóságának látványos emelkedése. Ez utóbbi kényszer - a növekvő hiteltörlesztés, a hitelek nehéz hozzáférhetősége és költségesebbé válása miatt -, de érdekeltség is; hiszen a betéti kamatok magasak, a hitelfelvételhez szükséges önrész nő, s ennek összegyűjtéséhez időre van szükség. A GDP-arányos megtakarítási ráta legalább 5%-ra emelkedik. A beruházások - főleg a gépberuházások elhalasztása miatt - mintegy 10%-kal esnek vissza. A kiigazító lépések következtében az államháztartás hiánya a GDP 3%-a körül lesz.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27