Egy friss tanulmány szerint a rágógumi kalóriát éget, ezzel hozzájárulhat a testsúly csökkenéséhez. Ráadásul ezt kivételesen nem angol tudósok állítják!
Az amerikai Rhode Island-i Egyetem táplálkozástudományi karának docense, Kathleen Melanson kutatásai azt igazolják: a rágógumi pozitív hatással lehet a fogyókúrára.
A rágózás elnyomja az étvágyat és -főleg a mentolos rágógumi esetében- serkenti az anyagcserét. Azoknál a tesztalanyoknál, akik rágózás után étkeztek, kimutatható volt, hogy kevésbé kívánják az ételt, kevesebbet esznek és hamarabb jóllakottnak érzik magukat. A rágózás ugyanis olyan ingereket küld az agynak, amelyek az étkezéshez hasonló hatást váltanak ki a szervezetben, ezzel azt a képzetet keltik testünkben, mintha ennénk.
A kutatók ugyanakkor arra figyelmeztetnek, korai lenne még túlzó következtetéseket levonni a vizsgálatokból. Ráadásul a teszteket gyakorlatilag laboratóriumi körülmények között folytatták, az pedig szintén hatással lehet az eredményre.
A táplálkozástudományi szakértők természetesen csak a cukormentes rágógumit ajánlják, hiszen a cukrot is tartalmazó édességek fogyasztásával épp ellenkező hatás érhető el.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








