19 °C Budapest

A GVH rossz színben tüntette fel a Hungaropharmát

2009. március 12. 17:00

Érdekes vita alakult ki a Hungaropharma és a Gazdasági Versenyhivatal között arról, hogy valójában történt-e jogszabálysértés a Hungaropharma és a Gyöngy patikák közt létrejött szerződésben.

A Hungaropharma erősen kifogásolja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) március 9-én megjelentetett közleményét, mely szerint a nagykereskedelmi cég és a Gyöngy Patikai együttműködés résztvevői közötti "megállapodásnak az akciós értékesítés tilalmáról szóló pontja jogszabálysértő". A megállapodás másik aggályos pontja szerint a gyógyszertárak vállalják a Hungaropharma által meghatározott akciós árak tartását. "Mivel ez az előírás megakadályozza a vevő gyógyszertárak azon képességét, hogy maguk határozzák meg eladási áraikat, a GVH szerint az együttműködési megállapodás ezen pontja versenykorlátozásnak minősül".

Az ügy előzménye, hogy a Hungaropharma a gyógyszertár-liberalizációt követően érzékelte, hogy a megváltozott körülmények miatt olyan változások indultak be a hazai piacon, mely a - jellemzően hazai tulajdonosok által működtetett gyógyszerészi kisvállalkozások tömeges csődjét, illetve felvásárlását vetítették előre. Ezért a partnerek szorító gazdasági szükségét is figyelembe véve 2007-ben kezdeményezte a Gyöngy Patikai együttműködés létrejöttét, azon individuális tulajdonban lévő hazai patikai vállalatok részére, mely egy összehangolt, költséghatékony kereskedelmi- és marketingeszközöket alkalmazó gazdasági összefogásban látták a saját vállalkozásuk működőképességének megőrzését. A Gyöngy Patikák együttműködéshez 2008 folyamán több mint 600 cég csatlakozott.

Egy tavaly januári - ismeretlen személytől érkezett - bejelentés kapcsán a GVH vizsgálatot indított a Hungaropharma és a Gyöngy Patikák közti szerződések ügyében, majd áprilisban versenyfelügyeleti eljárást is indított "gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése" miatt. A vizsgálatot decemberben lezáró határozat szerint a létrejött együttműködési megállapodás 27 pontjából kettő lehet alkalmas arra, hogy piaci verseny korlátozását tiltó jogszabályba ütközzön, ezért az abban foglaltakat pontosítani szükséges.

A Hungaropharma vállalta a két pontosítás rögzítését, azokat pedig január 12-én nyilatkozatban közzétette az együttműködésben részt vevő gyógyszertáraknak is. A nyilatkozat külön hangsúlyozta, hogy a kifogásolt pontokat illetően a GVH értelmezésének megfelelően járt el korábban is, vagyis gyakorlata soha nem volt törvénysértő. Jól jelzi a megvalósult "jogszabálysértés" súlyát, hogy a GVH Versenytanácsa semmiféle szankciót sem alkalmazott a vizsgálat lezárását követően sem a Hungaropharma Zrt., sem a Gyöngy Patikák vonatkozásában.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ennek ellenére a GVH két hónappal később (március 9-én) közleményt juttatott el a médiához, melynek hangneme és szellemisége a Hungaropharma szerint éles ellentétben állt a GVH vizsgálat alatt tanúsított korrekt és konstruktív légkörével. A cég kifogásolja a GVH azon gyakorlatát, hogy a vizsgált vállalkozásokkal kapcsolatban azokkal nem egyeztetett tartalmú, a vállalkozások rossz színben való feltüntetésére alkalmas "sajtóközleményeket" bocsát ki - ezt a véleményüket levélben is jelezték a Gazdasági Versenyhivatal irányában.

A GVH ugyanakkor villámgyors reakciójában leszögezte: a sajtóközleményben foglaltak hűen tükrözik az ügyben hozott határozat megállapításait és a versenyhatóság álláspontját.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?