11 °C Budapest

Hogyan válasszunk notebookot?

2009. március 10. 18:30

A legfontosabb kérdés, hogy mire is használjuk, de az sem elhanyagolható szempont, hogy mennyi pénzünk van a notebookra - írja a pcworld.hu.  

Vegyük sorra ezeket a kérdéseket: elsősorban azt kell - még a vásárlás előtt - tisztázni, lehetőleg minél pontosabban, hogy mire használjuk majd a noteszgépet. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy mennyire fontos a mobilitás, vagyis, hogy kicsit legyen a gép mérete és tömege, és hosszú az akkumulátoros üzemideje. Az első kérdéshez kapcsolódik az is, hogy mekkora teljesítményre lesz majd szükségünk, hogy fontos-e az erős grafikai teljesítmény, és így a diszkrét videokártya. Végül, de nem utolsó sorban pedig, fontos tudni, hogy mennyi pénzünk van noteszgépre. Ár tekintetében a kínálat igen széles, használható notebookot kapni már 80-90 ezer forinttól, a felső határ pedig a csillagos ég. Az alábbiakban sorra veszünk öt jellegzetes felhasználási szituációt, a jobb oldali hasábban mindegyikhez ajánlunk egy-egy gépet is, ezek alapján már könnyebb lesz tájékozódni.

Tanuláshoz, internetezésre

Ha nem akarunk a noteszgépen fotót szerkeszteni vagy videót vágni, vagy nagy felbontású filmeket nézni, akkor egy alapszintű gép tökéletesen alkalmas. (Ha szempont a hordozhatóság is, akkor érdemes a netbookok között is körülnézni, olvassa el a PC World 2008. decemberi számában megjelent tesztünket!) Intel Celeron processzor, egy gigabájt memória, merevlemez, és jobbára 15 hüvelykes kijelző. Csodákra ebben a kategóriában ne számítsunk, ahogy nagy teljesítménye sem; egyszerű feladatokra viszont tökéletes egy 100 ezer forintos notebook is. Ajánlatunk az eMachines E520.

Otthoni multimédiás feladatokra

Egy (két) kategóriával feljebb lépve már nem csak nagyobb teljesítményt, de komolyabb körítést is kapunk a noteszgép mellé. Ha a notebook az otthoni szórakoztató rendszer központja lesz, akkor érdemesebb egy kicsit többet költeni, hiszen a noteszgépek általános tulajdonsága, hogy nehezen bővíthetőek. Egy Core 2 Duo processzor, 2-4 gigabájt RAM-mal kiegészítve, nagyméretű merevlemezzel körítve már komolyabb multimédiás feladatok ellátására is alkalmassá teszi a hordozható számítógépet. A kijelzőméret itt is jellemzően 15,4 hüvelyk a gépek tömege pedig jobbára 2,5-3 kilogramm között, vagy inkább felet van, így a kézben/vállon cipelés meggondolandó már. Ajánlatunk a HP Pavilion sorozatának valamelyik erősebb tagja.

Játékra

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Első hallásra ellentmondásos, hogy valaki egy noteszgépen akar komolyan játszani, hiszen a mai címek elképesztő teljesítményt kívánnak, amit nehéz kis helyre összezsúfolni, és hűvösen tartani. Persze igény van erre is, a gyártók pedig kínálnak kifejezetten játékosoknak szánt modelleket is. Jellemző ezekre a gépekre a feltűnő dizájn, az élénk színek használata, a diszkrét, erős grafikus kártya (kártyák), a legerősebb mobil processzorok, maximális mennyiségű RAM, fejlettebb hangrendszer. A kijelző jobbára 15-17 hüvelykes, a notesz pedig nagy és nehéz. Ajánlatunk a Toshiba Qosmio X300.

Business class

Ha egy üzletember választ magának noteszgépet, akkor általában a visszafogott teljesítmény, ugyanakkor a hosszú akkus üzemidő a szempont, illetve az, hogy a notebook viszonylag kicsi és könnyű, de strapabíró legyen. Népszerűek a 12 hüvelykes kijelzővel szerelt modellek is, de talán ideálisabb egy 13,3 colos monitor, alacsony feszültségű, ezáltal kis fogyasztású processzor, alaplapi grafikus rendszer összeállítás. A gyors működést általában a több memória szavatolja, de fontos lehet adott esetben a mozgó alkatrész nélküli, SSD háttértár is a sebesség szempontjából. Ajánlatunk, a Lenovo X300 nem a legolcsóbb, de megítélése vitán felüli.

High-end, a csúcsok csúcsa

Ebben a kategóriában másodrendűek a reális igények, fontos viszont az extravagáns megjelenés, a lehető legnagyobb teljesítmény, és az, hogy a noteszgép árulkodjon: gazdája megengedheti magának, hogy drága notebookot vegyen. bármilyen méretben elképzelhető drága noteszgép, nagy kijelzővel és nagy méretben azonban könnyebb nagyobbat villantani. Ha Önnek nem számít a az árcédulán szereplő összeg, és ezt mindenkivel meg is akarja osztani, válassza azAsus Lamborghini VX5-öt, de szigorúan sárga színben!

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem