20 °C Budapest

A kínaiak feltalálták a takarékos wc-tartályt - állatbarátok előnyben!

Pénzcentrum
2008. november 5. 18:00

A szerkezet ráadásul helytakarékos is, ugyanis egyszerre használható wc-öblítésre, és halak tárolására is, hiszen egy igazi akváriumról van szó, ami az állatra és emberre nézve is veszélytelen.

A tartály három rekeszből áll, az egyiken keresztül feltöltődik, a másikon keresztül ürül a harmadikban pedig a halak találhatók, így tehát soha nem fordulhat elő, hogy "kiszáradjanak", vagy lehúzzák őket a wc-n.

A gyártó cég szerint a találmányuk ideális lehet olyan családok számára, akik társat szeretnének például egyke gyermekük számára, de nagyobb háziállatot nem szeretnének tartani, és még az akváriumot sem szeretnék a lakás központi helyén elhelyezni.

A szerkezet ráadásul környezetbarát is, ugyanis a tartály - már csak azért is, mert a halaknak is el kell férniük egy rekeszben - jóval kisebb a hagyományosnál, és kevesebb vizet is használ az öblítéshez. A benne található világító LED-ek pedig arra is alkalmasak, hogy a fürdőszobát bevilágítsák, így nem kell felkapcsolni több villanyt.

 

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 31. hétfő
Erika, Bella
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?