13 °C Budapest

Aranylelőhelyet találtak Erdélyben!

Pénzcentrum
2008. július 25. 08:30

Becslések szerint kétmilliárd dollár (300 milliárd forint) értékű aranyat és mintegy 214 millió dollárnak (32 milliárd forintnak) megfelelő ezüstöt rejthet az a lelőhely, amelyre a romániai Déva melletti Alsócsertésen bukkantak. A bányavállalat úgy véli, hogy 65 tonna kitermelhető arany és 375 tonna ezüst lehet a mélyben - írja a Magyar Hírlap.

A bányavállalat szerint évente 712 uncia aranyat és 720 uncia ezüstöt (ez a teljes mennyiségnek csak a töredéke) hozhatnak a felszínre, ez több mint egy évtizedig biztosítaná a kitermelés működését. A beruházás várható értéke mintegy 137 millió euró (31,5 milliárd forint), de az érc sűrűsége azonban jelentősen elmarad az optimálisnak tartott köbméterenkénti 8 grammos átlagtól.

A cég igazgatója arról számolt be, hogy környezetbarát módszereket kívánnak alkalmazni a kitermelés során, semmiképpen sem alkalmazzák a környezetvédők és a közvélemény által egyaránt ellenzett ciántechnológiát. A területek felvásárlása és a kitermeléshez szükséges eszközök beszerzése megkezdődött, a munkálatokkal azért sem várhatnak sokáig, mert az elmúlt két évben nem termeltek ki aranyat.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem