17 °C Budapest

Szabad sajtó: csak az országok harmadában létezik!

Pénzcentrum
2008. április 30. 14:00

A globálisan mért sajtószabadság 2007-ben hanyatláson ment keresztül, ugyanis az újságíróknak egyre barátságtalanabb környezetben kell dolgozniuk a világ szinte minden táján. A sajtószabadság hat éve nem látott mélységbe csökkent, mi részben a tekintélyelvű nemzeteknek, részben pedig a mesterséges demokráciáknak köszönhető.

Az eredmények a Freedom of the Press 2008 felmérésből származnak, ami a Sajtó szabadságát vizsgálja évről-évre. A globális helyzet komoly hanyatláson ment keresztül, bár azért volt egy-két region, ahol előrelépés történt, mint például Észak-Afrika.

A 195 vizsgált országból és területből 72 (37 százalék) esetben az értékelés szerint a sajtó szabad, vagyis nincsenek korlátozások vagy cenzúra a hírek megjelentetésével kapcsolatban. Ezzel szemben a sajtó a vizsgált területek közül 59 (30 százalék) esetben csak részlegesen szabad, 64 esetben pedig egyáltalán nem lehet szabad sajtóról beszélni. Ez 33 százalékot jelent az összes vizsgált terület és ország közül, ami jelentős romlás a 2006-os adatokhoz képest.


A Közép- és Kelet Európa (volt szovjet országokkal együtt) eredményei mutatták a legnagyobb visszaesést régió szinten. Ez annak köszönhető, hogy például Oroszország a sereghajtók között foglal helyet, de például Kirgizisztán és Grúzia sem kapott sokkal jobb helyezést. A régióban mindössze a polgárok 18 százaléka mondhatja el magáról, hogy az országában sajtószabadság van. Magyarország régiós szinten a negyedik lett.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 7. 06:31
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem