Honnan dől a pénz? Előlépnek a félhomályból a milliárdosok...

Legális emberkereskedelem? Egy érdekes eset...

Több mint 10 évvel ezelőtt, a brazil válogatott akkor 20 esztendős sztárcsatára, Ronaldo Oslóban játszott válogatott meccset, melyet követően csapattársainak pezsgőt rendelve újságolta a jó hírt, hogy az FC Barcelona meghosszabbítja a szerződését, így maradhat szeretett klubjánál, ahol mellesleg rengeteget is fog keresni.

Miután Ronaldo a világ legboldogabb emberének tűnt, 27 órával később bejelentették, hogy Milánóba szerződik. A csavart nem más okozta, minthogy a sztár két menedzsere elhitette a játékossal, hogy át akarták verni a szerződéssel, ezért el kell mennie. A valóság persze teljesen más volt: a háttérben álló menedzserek rengeteg pénzt kaptak az átigazolási díjból, mely tételtől egy "sima szerződéshosszabbítással" elestek volna. A sajtóban megjelenő átigazolási díjak persze számos esetben csak a képzelet szüleményei, a tárgyalások során ugyanis rendszerint nagyon sok pénz "esik le az asztalról" ahhoz, hogy egy-egy sztár valóban áthelyezze székhelyét. Eddig szinte érthetetlen volt, honnan jöhet ez a mérhetetlen finanszírozás, mostanra azonban köztudott, hogy óriási befektetési alapok pumpálnak milliókat a fociba, illetve a játékosok jogaiba, mielőtt felfedeznék őket.

Dél-Amerikában egyáltalán nem számít rendkívülinek Ronaldo esete, akit két ex-utazási ügynök fedezett fel. 15 éves kora előtt megvették a játékjogát, pedig akkor még csak egy kis ifjúsági csapatban játszott. A csapatnak persze jól jött az a 7500 dollár, amit akkor kaptak. Az ügynökök a szegény családból származó Ronaldót és családját rendes körülmények közé költöztették, cserébe viszont a játékos teljes keresetének 20%-ára tartottak igényt 2009 végéig amellett, hogy képviselhessék őt az átigazolási tárgyalásokon. (Később mindkét ügynököt lecsukták egy korrupciós ügy miatt.)

Kik mozgatják a szálakat? Óriási alapok fektetnek be!

A közelmúltban két argentin játékos, Tevez és Mascherano esete borzolta a kedélyeket, a Premier League-be történő igazoláskor ugyanis Kia Joorabchian előállt és azt mondta, hogy a játékosokat tőle, illetve cégétől az MSI-tól kell megvenni és nem klubjuktól, a jogokat ugyanis ő már korábban megszerezte. Az üzletember még nagyobb vihart kavart, amikor a jogi hercehurca közben kijelentette, hogy messze nem ez lesz az első ilyen érdekes konstrukciójú ügylet Nagy-Britanniában, ő ugyanis számos "harmadik fél jogtulajdonosról" tud. Miután akadtak menedzserek, akik ezt meg is erősítették, kitört a botrány és muszáj volt tisztázni a szabályozást.

A játékosok West Ham Unitedhez igazolását (utólag) nem is elsősorban a harmadik fél jelenléte miatt találták szabályellenesnek, hanem azért mert a szerződésben szerepelt egy olyan kitétel, hogy a harmadik fél dönthet a játékos távozásáról, azaz továbbadásáról, mely már ellenkezik a Premier League szabályaival. A szabályok szerint a befektető nem szólhat bele, hogy mennyit játszatják a játékost vagy hogy eladják-e.

A Fifa tételesen nem tiltja a harmadik fél tulajdonszerzését, mely elsősorban Dél-Amerikában elterjedt, a szegényebb klubok ugyanis rászorulnak a pénzre, amit a befektetőktől kaphatnak. (Brazíliában a klubok bevételeinek kb. 50%-át adják az átigazolási díjak, 35%-ot tesz ki a tévéközvetítésekből származó bevétel és csak 15% származik jegyeladásból.) A bevételi struktúra is megmagyarázza, hogy a szegény kluboknak miért is kell kiemelt figyelmet fordítaniuk a nevelésre, mely azonban komoly összegeket emészt fel. A kockázatot nagyban csökkenthetik, ha idejekorán értékesítik egy játékos jogait a befektetőnek, aki az átigazolásba elvileg ugyan nem szólhat bele, egyes feltételeket azonban gyakorlatilag neki is el kell fogadnia.

Mire jó a harmadik fél megjelenése?

A harmadik félként megjelenő befektetők az esetek többségében a játékoshoz kapcsolódó kereskedelmi jogokból vásárolnak részesedést. Jogilag ezek a befektetők ugyanúgy lehetnek magánszemélyek, bankok, vállalatok vagy alapok.

Az üzletnek elsősorban az az értelme, hogy a befektető gyakorlatilag hozzásegíthet egy "szegényebb" klubot egy drága játékos megszerzéséhez, az átigazolási díj egy részének "átvállalásáért" cserébe viszont részt kér a játékoshoz kapcsolódó jogokból. A leggyakrabban a befektető a továbbértékesítéskor keletkező haszonból is részesedik.

A befektetés természetesen korántsem kockázatmentes: a klub adott esetben dönthet úgy, hogy nem adja tovább a játékost, és ebbe a döntésbe a befektetőnek (szabályos keretek között) nincs beleszólása. A klub köthet olyan átigazolási szerződést (pl. részben játékos csere) amivel kijátszhatja a befektetőt vagy maga a játékos is visszautasíthat egy, a befektető számára mesés átigazolási ajánlatot. Ezek mellett természetesen fennáll a sérülés és formahanyatlás kockázata is.

Félhomályból a fényre: legálissá válik a befektetés?

Miután lelepleződött, hogy a világ legnagyobb fociligáiban is jelen vannak a harmadik fél befektetők, csak éppen rejtett formában, nyilvánvalóvá vált, hogy tisztázni kell a területre vonatkozó jogi szabályozást.

Az angol Premier League szabályzata kimondja, hogy a klubok nem köthetnek olyan szerződést harmadik féllel, mely engedélyezi, hogy a befektető befolyást gyakoroljon a klub döntéseire és a csapat teljesítményére. Ezen kikötés mellett a harmadik féllel kötött szerződéseket egytől-egyig el kell küldeni a ligának is. A Premier League 2007 októberi szabályváltásai egy nemzetközi szeminárium szerint végleg megnyitották a lehetőséget a harmadik félként megjelenő befektetők előtt, nem mondják ki ugyanis, hogy a harmadik fél által szerzett tulajdon illegális lenne.

A sztárfocisták persze komoly befektetési lehetőséget jelentenek, a döntés értelmében azonban az igazi hasznot könnyen lehet, hogy továbbra sem ők húzzák...