21 °C Budapest

Végrehajtás egy szempillantás alatt: vége az időhúzásnak...

Pénzcentrum
2008. március 10. 09:30

Tavasszal kerül az kormány elé az a javaslat, miszerint módosítani kellene a végrehajtási törvényt. Az elektronikus árverés bevezetésével, a zálogtárgy egyszerűsített értékesítésével a jelenleginél hatékonyabban fogja szolgálni a gazdasági forgalmat - írja a Világgazdaság.

Az elektronikus árverés bevezetése már nem új Magyarországon, januártól az adóhatóság is alkalmazza, bár egyelőre még csak a járművek esetében. Ennek köszönhetően viszont szélesebb körben lesz lehetőség licitálni, bővülhet a vevőkör, mivel akár külföldről is lehet ajánlatot tenni.

Az értékesítések folyamatosan és ingyenesen elérhetőek lesznek az interneten, és a jogszabályi környezet garantálja a résztvevők anonimitását. A rendszert a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara hozza létre a tervek szerint, és ő is fogja működtetni.

A szakemberek azt várják, hogy ezzel a jelenleg hosszadalmas végrehajtási eljárások lényegesen egyszerűsödni fognak, viszont az egyszerűsített végrehajtási eljárással akkor élhetnek majd a felek, ha ezt a zálogszerződésben kikötik.

Ha a javaslatot elfogadják, az előnyös lesz a hitelezőnek, de a vevőknek is, mivel ezzel a hitelező lényegesen hamarabb jut a pénzéhez, és a vevőnek sem kell egy külön birtokbavételi procedúra keretein belül megszereznie a megvett zálogtárgyat, az garantáltan a birtokába kerül.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az üzleti élet szempontjából is fontos lépést jelentene, az érintettek az unió tagállamaiban meghozott határozatok alapján bárhol kérhetik a végrehajtást. Ha a kormány elfogadja a tavasszal elé kerülő javaslatot, az jövő januárban már hatályba is léphet...

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 13. 19:17