Egyre nagyobb szerep jut a közjegyzőknek a mindennapi életben. A bíróságok feladatai közül egyre több kerül át az ő hatáskörükbe. A korábbi klasszikus nem peres eljárások mellett immár az ő feladatuk az élettársi jogviszony, és a házasság közös megegyezéssel történő megszüntetése is - írja a Világgazdaság.
A változtatások viszont a cégek javát is szolgálják, ugyanis az előzetes bizonyítási eljárás keretein belül a felek bíróság nélkül meg tudnak egyezni, és közokirattal alátámasztott bizonyítékokhoz juthatnak a vitás ügyekben, ami ha később bírósági perre is kerül sor, lényegesen megkönnyíti a munkát, így gyorsabb döntésre is lehet számítani.
Ez azért is hasznos lehet, mert előfordul, hogy a hosszú ideig húzódó peres eljárás során a bizonyíték már nem biztos, hogy beszerezhető, például hibás teljesítés esetén. A közjegyzők várható tarifáit az igazságügyi és rendészeti tárca állapítja meg.
Bár több szabály még csak készülőben van, már most is nagy szerepet töltenek be a cégek ügyeiben a közjegyzők, ugyanis cégalapításnál, és ingatlan tranzakcióknál kötelező az személyazonosság mellett az annak igazolására szolgáló dokumentum ellenőrzése is. Indokolt esetben pedig végzéssel köteles megtagadni a közjegyző az ügyletben való közreműködést.
A feladatok bővítése mindenképpen az egyszerűsítést szolgálja, de ha valaki nem szeretné, nem kötelező egy problémás ügyben először a közjegyzőhöz fordulnia, ez ugyanis mindössze egy lehetőség, amivel minden fél számára gyorsabb, és adott esetben "fájdalom mentesebb" is lehet a vitás ügy rendezése.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







