Várhatóan szeptembertől már bárki, bárhonnan a ma feltételként megszabott hiteles aláírás nélkül is tájékozódhat a cégadatbázisból, a lekérdezés ingyenessé válik, januártól pedig az addig élő elektronikus levélküldő rendszer helyett csupán néhány kattintás választja majd el az érdeklődőket a szükséges információktól - írja a Világgazdaság.
A nemrégiben módosított koalíciós szerződés szerint az információk elérésének megkönnyítése és olcsóbbá tétele mellett az igazságügyi és rendészeti minisztérium kijelölt feladata lett bizonyos közigazgatási perek egyszerűsítése és a nem vitatott pénzkövetelések érvényesítésének gyorsítása.
Az IRM szakállamtitkára, Gadó Gábor szerint ezen intézkedések együttesen az üzleti környezet fejlesztését és a versenyképesség növelését is elősegítik. A cégjegyzék a tervek szerint bővül majd a társaságok működésével kapcsolatos negatív és pozitív információkkal, amelyek segítik a tájékozódást.
Emellett a kötelezően elektronikus formában benyújtott bevallás megkönnyítené az ellenőrzést és a szükséges információk lényegesen hamarabb elérhetővé válnának, hiszen jelenleg több hétbe kerül a papíron benyújtott bevallások beszkennelése.
Még az év végéig elektronikus útra kerülhetnek a fizetési meghagyásos eljárások is, az eljárást a közjegyzők vennék át, levéve ezzel az éves szinten mintegy 340 000 fizetési meghagyásos ügy terhét a bíróság válláról.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








