8 °C Budapest

15 százalékkal többet fizetünk majd a boltban

Pénzcentrum
2007. október 10. 09:15 1 perc

Várhatóan 10-15 százalékos élelmiszer-árdrágulást tapasztalhatnak majd a magyar fogyasztók idén október és december között, derül ki az Agrár Európa Kft. Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének készített felméréséből.

Az áremeléseket a mezőgazdasági alapanyagok árának növekedése indokolja, mely közvetlen vagy közvetett módon, de minden élelmiszerre kihat. A gabonaszektorban tapasztalható rossz termés, mely az egész régiót sújtja minden a kenyér és a hústermékek árát is növelni fogja.

A hústermékekre nehezedő árnyomást az import sem enyhíti, legalábbis, ami a baromfitermékeket illeti. Ez az Európában egyre súlyosbodó húshiánynak és a brazil baromfipestisnek tudható be. A sertéshúsoknál már más a helyzet: jelentős behozatalt regisztráltak ugyanis: az idei év első kilenc hónapjában 300 ezer sertés érkezett Lengyelországból.

Az árak a dráguló termények hatására indultak növekedésnek, mely minden hús- és tejtermék árának alakulásában szerepet játszik majd. A tejfelvásárlási árak már júliusban is növekedtek, mely részben az olasz importnak köszönhető.

A drágulás azonban a kenyeret sem kíméli, a liszt 30 százalékos drágulása a kenyeret is közel 20 százalékkal drágította meg, ennek hatása pedig már a KSH által közölt adatokban is érezhető - olvasható a Világgazdaságban.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 08:14