Komoly árcsökkentésre lehet számítani piaci pletykák szerint a Microsoft játékkonzolja, az Xbox 360 esetében. A UBS elemzője, Heather Bellini szerint a lépésre csak szeptemberig kell várni, a Microsoft azonban hivatalosan sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánja a híreszteléseket.
Több internetes fórumon az óriáscég termékmenedzsmentért felelős igazgatóját idézik, aki korábban elmondta, hogy teljesen világos, hogy a piacon a 199 dolláros ár lenne igazán csalogató, nekik pedig részesedést kell szerezniük konkurenseik rovására.
A Xbox 360 modellek jelenleg 300 és 400 dolláros áron kerülnek a polcokra, míg a Sony PlayStation 3 modellje 500-600 dollárba kerül. A Microsoft árcsökkentése mögötti motiváció a Nintendo Wii-jével való versenyre kelés lehet, ez a modell ugyanis 250 dolláros árával világszerte meglehetősen kedveltté vált.
A Microsoft üzletpolitikai döntésével most kénytelen egyensúlyozni, hiszen kommunikált célja, hogy az Xbox üzletágat jövőre nyereségessé tegye, ugyanakkor mivel későn lépett be a konzolpiacra, részesedést kell szereznie a többiek kárára.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








