20 °C Budapest

Hónapokon belül rajtol Etyekwood

Pénzcentrum
2007. február 5. 09:30

A tervezettnél csaknem másfél évvel később, 2007 május közepére készül el az Arcadom Zrt. kivitelezésében az etyeki Korda Sándor Filmstúdió első üteme: a 4 ezer-kétezer négyzetméteres műterem és kiszolgáló egységeik - írja a Napi.

Forgatócsoportokat legkorábban június közepétől fogadhat a stúdió, mely nem gyárt majd saját filmeket, hanem bérstúdióként elsősorban nagyszabású nemzetközi produkciók számára biztosít modern infrastruktúrát.

Az év végéig további két ütemben elkészül a legnagyobb műterem (2.2 ezer négyzetméteres) és a világ legnagyobb vizes stúdiójaként beharangozott 5.5 ezer négyzetméteres épület.

Amint arról korábban beszámoltunk, a beruházás Demján Sándornak és Andrew G. Vajnának 83 millió eurójába kerül, a hírek szerint azonban a Rotschild-családdal és Peter Munk, magyar származású kanadai üzletemberrel bővülhet a befektetői kör.

A kihasználtsággal minden bizonnyal nem lehet gond, a 20%-os adókedvezmény-rendszer ugyanis vonzó célponttá teszi hazánkat a külföldi produkciók számára, emellett pedig érdemes tudni, hogy az állam a filmes infrastruktúrát fejlesztő társaságoknak is adókedvezményt biztosít, mely Etyek esetében 45%-os mértékű.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A stúdió egyszerre egy A-kategóriás hollywoodi filmet, valamint két kisebb produkciót tud ellátni. Az állandó személyzet létszáma 150-400 fő lesz, mely a megrendelésektől háromszorosára is nőhet.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?